Mire utal a „böjt” Ézs 58:3 versében?
Ez minden bizonnyal az engesztelés napjának böjtje, az egyetlen böjt, amit Isten megparancsolt (3Móz 16:29, 31; 23:27-32). Ezt erősíti meg Ézs 58:3 verse azzal a kifejezéssel, hogy „gyötörjük magunkat” (RÚF), ami párhuzamos Mózes harmadik könyvének kifejezésével. Az önmagunk megalázása/az önsanyargatás az önmegtagadás különféle formáira, így a böjtölésre is utal (vö. Zsolt 35:13; Dán 10:2-3, 12).
Az engesztelésnapi környezet magyarázza, miért parancsolja meg Isten, hogy „mint trombita emeld fel hangodat” (Ézs 58:1). A koskürtöt, a sófárt fújták meg az engesztelési ünnep előtt tíz nappal, megemlékezésként vagy emlékeztetőként (3Móz 23:24). Továbbá minden ötvenedik évben azon a napon kellett kihirdetni a szabadság jubileumi évét (3Móz 25:9-10; vö. Ézs 27:13).
Olvassuk el Ézs 58:3-7 részét! Mi miatt panaszkodik nekik az Úr? Mi a baj a „böjtölésükkel”?
Úgy tűnik, a nép azt várta, hogy az Úr megdicséri őket „kegyességükért”. Természetesen éppen fordítva volt! Az engesztelés napján az önmegtartóztatással a hálájukat és az iránta való hűségüket kellett kifejezni, amikor a főpap Isten színe elé ment, hogy megtisztítsa a szentélyt, és így megtisztítsa őket is azoktól a bűneiktől, amelyeket már megbocsátott nekik az Úr (Mózes harmadik könyve 16. fejezet; vö. a 4. fejezettel). A tetteiket az Isten iránti hálának kellett volna vezetnie, mert megmentette őket az engesztelés napján, és nem annak, hogy az Úr elismerje az ő „kegyességüket” és „áhítatukat”! Elvégre a nép bűne szentségtelenítette meg Isten szentélyét. Vérrel kellett azt megtisztítani, azért, amit ők tettek.
Ezeknek az igeszakaszoknak az egyik legfőbb tanulsága a puszta vallásosság és a Krisztus követése közötti különbség. Milyen különbséget veszünk itt észre? Vajon azt hisszük, a vallási szertartásaink valamilyen módon mutatják, hogy mi valóban azt tesszük, amit az Úr kér tőlünk? Hogyan leselkedik ránk ez a veszély egyénileg is?
Letöltés |