Ézsaiás 38–39. fejezetének (és 2Királyok 20. fejezetének) eseményei röviddel az előtt játszódtak, hogy Isten megszabadította Ezékiást Szennahéribtől, bár a 37. fejezetben (lásd még 2Királyok 19. fejezetében) leírt szabadítás még nem következett be. Ézs 38:5-6 és 2Kir 20:6 versei azt mutatják, hogy ekkor még fenyegették őket az asszírok. „Sátán eltökélte, hogy egyszerre vet véget Ezékiás életének és Jeruzsálemnek. Úgy érvelt magában, hogy ha Ezékiást eltávolítja a képből, a megújulást célzó tevékenysége is megszűnik, és utána sokkal könnyebben bekövetkezne a város bukása” (The SDA Bible Commentary. 4. köt. 240. o.).

A fenti idézet szerint tehát mennyire fontos a jó vezetés Isten népe között?

Milyen jelet adott Isten Ezékiásnak, hogy megerősítse a hitét (2Kir 20:8-11; Ézs 38:6-8)?

Akház indította el az események azon sorát, ami az Asszíriával kapcsolatos bajt is előidézte, amikor elutasította az Isten által felkínált jelet (Ézsaiás 7. fejezet). Ezékiás viszont kifejezetten kérte a jelet (2Kir 20:8). Így Isten erőt adott neki, hogy megbirkózzon a válsággal, amit az apja okozott Júdának. Akház napóráján az árnyékot valóban csak csoda fordíthatta vissza. A babiloniak igen pontosan tanulmányozták és feljegyezték az égitestek mozgását. Így bizonyára felfigyeltek a nap szokatlan járására, és eltűnődtek annak jelentésén. Nem véletlen, hogy Meródak-Baladán király ebben az időben követeket küldött Jeruzsálembe. A babiloniak megtudták, hogy kapcsolat van Ezékiás gyógyulása és a csodajel között. Most már érthető, hogy Isten miért éppen ezt a jelet választotta. Módosította a nap pályáját, hogy a babiloni követek odamenjenek, hasonlóan ahhoz, ahogyan később Betlehem csillagával indította a napkeleti bölcseket. Egyedi lehetőséget kínált ez nekik arra, hogy megismerjék az igaz Istent. Meródak-Baladán az egész pályafutását arra szánta, hogy tartós függetlenséget nyerjen Asszíriá­tól. Erős szövetségesekre volt szüksége, ami magyarázza, miért is vette fel a kapcsolatot Ezékiással. Ha Ezékiás kérésére a nap is megmozdult, akkor mi mindent tudna tenni Asszíriával?

Hogyan hagyta veszni Ezékiás azt a különleges lehetőséget, hogy Istent dicsőítse és hozzá vezesse a babiloniakat? Mi lett ennek a következménye (Ézsaiás próféta könyve 39. fejezete)? A királynak az Úrról kellett volna bizonyságot tennie, mégis a saját „dicsőségét” mutogatta. Mi a tanulság ebből a számunkra?