GYERMEK SZÜLETIK NEKÜNK (Ézs 9:6-7)

Itt található Ézsaiás próféta könyvében a harmadik különleges születés, ami Immánuel és „Siess zsákmányra és gyorsan prédára” születésének megemlítése után következik.

Mi a különleges a Gyermekben, akit ezek a versek említenek (Ézs 9:6-7)?

Figyeljünk fel rá, hogy a Szabadítónak több neve/leíró jelzője is van! Az ókori Közel-Keleten a királyoknak és istenségeknek több nevet adtak, hogy ezzel is mutassák nagyságukat. A gyermek „csodálatos”, pontosan úgy, ahogyan az Úr isteni Angyala is „csodálatosként”mutatkozott be Sámson édesapjának (Bír 13:18; – ugyanaz a szavak gyökere a héberben), majd pedig felszállt a menny felé Manoah oltárának áldozati lángjában (Bír 13:20), és így előképként utalt a saját áldozatára, több mint ezer évvel korábban. Úgy nevezi még a szöveg, hogy Isten („erős Isten”) és örök Teremtő („örökkévalóság atyja”; lásd még Lk 3:38 – Ádám az Isten fia). Ő a Dávid házából való Király, akinek békén alapuló országa örökre megáll.

E tulajdonságok alapján egyedül ki lehet ez a Gyermek (lásd Lk 2:8-14)?

Egyesek próbálták Ezékiás királlyal azonosítani, de a leírás messze felülmúl mindent, ami egy átlagos emberre igaz lehetne. Egyedül egy személyre illik a kép: Jézus Krisztusra, Isten Fiára, a Teremtőre (Jn 1:1-3, 14; Kol 1:15-17; 2:9; Zsid 1:2), aki azért született a világra, hogy megmentsen bennünket és békét hozzon nekünk. Övé minden hatalom mennyen és földön, és mindig velünk van (Mt 28:18-20). Képes volt egyszerre megtartani isteni természetét, miközben örökre emberré lett, ezzel is jelképezve, hogy együtt tud érezni a gyengeségeinkkel (Zsid 4:15). „Mert egy gyermek születik nékünk” (Ézs 9:6) mindörökre! „Amikor Krisztus világunkba jött, Sátán a földön működött, és Krisztus ösvényének minden egyes lépésénél ellenszegült, a jászoltól a Kálváriáig. Sátán azzal vádolta Istent, hogy miközben önmegtagadást követel az angyaloktól, Ő maga mit sem tud annak jelentéséről és nem is akar semmiféle áldozatot hozni másokért. Ezt a vádat emelte Sátán Isten ellen a mennyben, és miután kivettetett a mennyből, szüntelen azzal vádolta Istent, hogy olyan szolgálatot követel, amit Ő maga sem tenne meg. Krisztus eljött a világba, hogy szembenézzen e hamis vádakkal és bemutassa az Atya jellemét” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 373. o.).

Mit árul el ez az idézet Isten jelleméről?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 1. negyedév

Ézsaiás: Vigasztaljátok népemet!

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: