A Békesség Fejedelme

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 9–12

„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk; és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének” (Ézs 9:6)!

„Dr. Robert Oppenheimer, az első atombomba elkészítésének vezetője megjelent az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának Bizottsága előtt. Azt tudakolták tőle, hogy van-e valami védekezési lehetőség a fegyver ellen. »Természetesen – felelte a nagy fizikus. – Ami pedig…«

Dr. Oppenheimer tekintete átfutott az elnémult, várakozó közönségen, és csendesen azt mondta: »A béke«” (Paul Lee Tan, szerk.: Encyclopedia of 7,700 Illustrations: Signs of the Times. Rockville, Md., 1979, Assurance Publishers, 989. o.).

A béke az emberiség csalóka álma. Egyes becslések szerint a feljegyzett történelemnek mindössze 8%-ában volt a földön teljes béke. Az évek során pedig legalább nyolcezer békeszerződést szegtek meg (lásd i. m. 987. o.).

1895-ben Nobel Alfréd, a dinamit feltalálója alapítványt hozott létre azok díjazására, akik kiemelkedő módon járultak hozzá a békéhez (i. m. 988. o.). Viszont az elmúlt években még néhány Nobel-békedíjas is részese volt erőszakos konfliktusoknak.

Ezen a héten arról fogunk olvasni, aki egyes-egyedül képes igazi és örökkévaló békét teremteni.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 1. negyedév

Ézsaiás: Vigasztaljátok népemet!

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: