A MEGLEPETÉSEK NAPJA

Gondolkoztunk már azon, hogy Isten vajon miért adott két, egymással összhangban lévő teremtési beszámolót Mózes első könyve első két fejezetében? Az 1. fejezet számba veszi a teremtés hetének eseményeit és a föld egyre jobban kibontakozó csodáit, amint alakot ölt, majd élettel telik meg, a csúcspont pedig a férfi és a nő megteremtése volt a hatodik napon. A 2. fejezet szintén beszámoló, csakhogy más nézőpontból, ugyanis a hatodik napra esik a fő hangsúly. Most Ádám kerül a kép középpontjába, és a beszámoló azt érzékelteti, hogy minden az ő és az asszony kedvéért lett: a kert, a folyók és az állatok. A teremtés túlságosan mély téma ahhoz, hogy csak egyetlen beszámoló adjon hírt róla. Először hallunk a Teremtőről, aki nagy hatalmú, művész, akinek van szeme a tökéletes szépségre. Utána úgy találkozunk Istennel, mint akinek fontosak a kapcsolatok: azt akarja, hogy az emberek szeressék egymást, gondoskodjanak egymásról és a többi teremtményről.

Olvassuk el Mózes első könyve 1–2. fejezetét, utána pedig gondolkodjunk el azon, hogy az első szombat (1Móz 2:1-3) hogyan kapcsolódik az első, majd a második teremtési történethez! Mire következtetünk ebből? Ennek alapján mit jelent az, hogy Isten megáldotta és megszentelte a szombatot?

Képzeljük magunkat Ádám és Éva helyébe azon a szombaton! Ez az életünk első napja, az első nap, amit a házastársunkkal és Istennel töltünk. Mennyit lehet tanulni! Elkezdjük megismerni Istent, aki annyi szépséget teremtett. Az egyik pillanatban csodálkozva figyeljük az elefántot, a következőben már egy békát nézünk – mind egyedi, különleges. Elmosolyodunk, látva a zsiráf vagy a bivaly lépéseit. Egy hang sem jön ki a torkunkon, annyira ámulatba ejt a színek és formák sokasága, lenyűgöz a hangok szimfóniája. Gyönyörűséggel tölt el az ízek és illatok sokasága, örömünket leljük a különböző dolgok felfedezésében. A legfontosabb, hogy mind többet megtudhatunk a kapcsolatokról: a felelősségről, a gondoskodásról és a szeretetről. Mindezt a Teremtő társaságában éljük át és a többi teremtménnyel együtt kezdjük gyakorolni. Ádám és Éva számára semmiképp sem lehetett passzív élmény az első szombat. Isten teremtette ezt az alkalmat számukra, hogy az Alkotóra és a teremtményeire figyelhessenek. A meglepetések napja volt ez.

Soroljuk fel, mennyi mindent tanulhatott Ádám és Éva az első szombaton! Ezek közül melyek vannak meg még ma is, csak talán más formában? Hogyan gazdagíthatja mindez a szombatjainkat?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: