Nézzük át 2Móz 25:10–30:38 szakaszát! Mennyire voltak konkrétak Isten utasításai, amikor meghagyta Mózesnek, hogy állítsák fel a szent sátrat? Mit árul ez el a jelleméről?

Amikor Isten arra kérte Mózest, építsen „neki” sátrat, ő mondhatta volna, hogy „Természetesen, Uram! Sok sátrat felállítottam már a negyven év alatt, mióta Egyiptomból elmenekültem… Adj pár percet!” A kor félnomád, midianita kultúrájában élő férfiak számára egyszerű feladat volt a sátorverés. Mózes még bekötött szemmel is képes lett volna rá, miközben az esze másutt, jóval fontosabb dolgokon jár. Talán nem is számított rá, hogy ennyire részletes utasításokat kap (a máskülönben építészetileg igen egyszerű szerkezet felhúzására), és ehhez még hozzájött a hosszú lista minden egyes berendezési tárgy és papi öltözet elkészítésére vonatkozóan, közel százötven pontból álló útmutató. Egy egyszerű asztal elkészítéséhez az összeállítási folyamat hét lépésén kellett végigmenni (2Móz 25:23-30). Azt mutatja Isten figyelme a szent sátor építésének részletei iránt, mint később az áldozati szertartásokra vonatkozó útmutatásai is, hogy különösen fontos számára a kiváló minőség. Nem kevesebbet – mesterművet vár. Az anyagok minősége a lehető legjobb, a terv kifogástalan, és a munkának kiválónak kellett lennie. „Isten számára elfogadhatatlan a hanyag munka!” – ezt az üzenetet közvetítette minden. Igen magas volt a mérce, de Isten nemcsak ösztönözte az izraelitákat a cél elérésére, hanem az emberi erőforrást is biztosította. 2Móz 31:1-6 és 35:30­–36:1 szakaszaiban úgy olvassuk, hogy Ő adta a szükséges képességet az embereknek, akiket betöltött „Istennek lelkével” (2Móz 31:3). A különböző mesterségekhez kellő képességekkel és ismeretekkel látta el őket, hogy a szent sátor építése és a berendezési tárgyak elkészítése úgy haladjon, „ahogyan megparancsolta az ÚR” (2Móz 36:1, RÚF)! Valamint a munkálatok két vezetőjét a tanításra is „alkalmassá tette” (2Móz 35:34, ÚRK), így a tudásukat és a szakértelmüket továbbadhatták az izraeliták közösségében. A történet kiemel két embert mint Isten által kiválasztott vezetőket, de mások is kaptak hasonló ajándékokat, akik szintén bekapcsolódtak a munkába (2Móz 36:1). Ezért sem mentegetőzhetünk azzal, ha bármilyen feladatot nem a legnagyobb odaszánással végzünk, hogy bűnös emberek vagyunk. Isten elvárja tőlünk, hogy állandóan a lehető legjobbat nyújtsuk, a talentumainkat, képességeinket, időnket és képzettségünket mindig jó ügyek érdekében használjuk.