AZ ÚR VÁLASZA JÓBNAK

Olvassuk el Jób könyve 38. fejezetét! Mit tudhatunk meg belőle Istenről, aki a Teremtő és minden élet fenntartója? E fontos igazságnak hogyan kell hatnia a művészetekről és a természettudományokról alkotott felfogásunkra?

„Sokan azt tanítják, hogy az anyagnak éltető ereje van – hogy az anyag bizonyos tulajdonságokkal rendelkezik, és a benne rejlő energia által cselekedni tud – és a természet olyan változatlan törvényekkel összhangban működik, amelyekbe még Isten sem tud beavatkozni. Ez azonban hamis tudomány, és Isten Igéje nem igazolja. A természet a Teremtőjének szolgája… A természet egy intelligenciáról, egy személy jelenlétéről, egy természet törvényein belül és keresztül működő cselekvő energiáról tanúskodik. Az Atya és a Fiú állandóan munkálkodik a természetben. Krisztus ezt mondja: »Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom« (Jn 5:17)” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 84-85. o.).

Sajnos, amint korábban is megállapítottuk, ma a tudósok nagy része ateista, materialista előfeltételezésekkel dolgozik. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb szépséget, a legbonyolultabb összetettséget, sőt talán e szépséget és összetettséget együtt vizsgálva egy tudós kijelentheti, hogy pusztán véletlen folytán jött létre, mindenféle elgondolás és szándék nélkül. Valójában a tudomány képviselőinek jelentős része folyamatosan ezt állítja. Sok tudós magyarázata szerint a földi élet a pillangóktól az emberig, a maga szépségében és összetettségében nem más, mint annak eredménye, hogy évmilliárdokkal ezelőtt kémiai anyagokból véletlen folytán kialakult az élet egyszerű formája, amiből véletlenszerű mutáció és természetes kiválasztódás útján fejlődött ki minden, ami ma él, mozog és lélegzik. Most az elfogadott tudományos világ érvelése szerint már a természetfeletti Teremtő gondolata is „ellentétes a tudománnyal”, mivel tudományos módszerekkel nem lehet igazolni, ezért ez olyan elképzelés, amivel a tudomány nem foglalkozhat. Ezt az előfeltételezést nem tanítja a tudomány (valójában inkább az ellenkezőjét látszik tanítani: azt, hogy a világ szépsége és komplexitása éppenséggel a Teremtőre mutat). Ez inkább olyan filozófiai álláspont, amit tudósok szabtak rá. A Szentírás ezzel szemben azt tanítja, hogy mindent Isten teremtett meg és tart fenn. Ez azt jelenti, hogy az igazi keresztény természettudományos oktatásnak gyökeresen eltérő alapállásból kell kiindulnia, mint amire tudományos körökben általában hivatkoznak. Emiatt elkerülhetetlen az összeütközés, kiváltképpen az eredet kérdésében.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: