TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Krisztus letörte a világi nagyság reménységét. A Hegyi Beszédben igyekezett a téves nevelés okozta nézeteket eloszlatni és hallgatóiba helyes elképzelést ültetni országáról, saját jelleméről. Mégsem támadta közvetlenül a nép hibáit. Látta a világnak a bűn miatti nyomorúságát, de nem rajzolta eléjük élesen szánalmas állapotukat. Valami sokkal jobbra tanította őket, mint amit addig ismertek. Nem szállt harcba az Isten országáról alkotott elképzeléseikkel, hanem elmondta, milyen feltételekkel léphetnek be oda, s rájuk hagyta a tanulság levonását annak természetéről. Az általa tanított igazságok nem kevésbé fontosak számunkra, mint a Jézust követő sokaság számára. Nekünk is legalább annyira meg kell tanulnunk Isten országának alapelveit” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 245. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Robert Louis Stevenson 1850-ben született a skóciai Edinburgh-ban. Leírta, hogy egyik este a dajkája el akarta altatni, de ő odaszaladt az ablakhoz. Lenyűgözte, amit látott. Egy lámpagyújtogató az egyik gázlámpától ment a másikig. Stevenson gyermeki örömében hívta a dajkát: „Nézd azt a férfit! Lyukakat vág a sötétségbe!” Milyen szerepet adott neked Isten abban, hogy világosságot és szeretetet vigyen a környezetedbe? Ha nem vagy biztos benne, beszélgessetek el a gyülekezetben arról, hogy mit tehetnétek ezért együtt!

2) Az egyháznak Istenhez kapcsolódva kell a világért munkálkodnia, ezért fontos követni Jézus szavait és szolgálatát. Maga a testet öltés, hogy Isten eljött hozzánk, a világunkban élt, velünk küzdött, nevetett és sírt, mindez emlékeztet bennünket: gondoskodnunk kell a környezetünkben élőkről. Hogyan teszed ezt? Hogyan lehet a gyülekezetünk fiataljait bekapcsolni ebbe a munkába?

3) Gondolkozzunk azon, hogy hetednapi adventistaként milyen felelősségünk van az általunk ismert, csodálatos igazság tanításában! Hogyan lehet meghatározó szerepe a gyülekezetnek ebben? Ugyanakkor hogyan lehet a gyülekezet biztonságos hely, ahol elbeszélgethetünk az igazságról azokkal, akik nehéz kérdéseket tesznek fel? Mit tehetünk, hogy olyan légkör alakuljon ki, amelyben komoly kérdések is megvitathatók?

4) Beszélgessünk a társadalmunkban meglévő kulturális előítéletekről! Hogyan segíthet a gyülekezetünk az embereknek felülemelkedni az előítéleteken és követni a Szentírás tanításait?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: