JÉZUS MINT TANÍTÓ

A Biblia számos kifejezéssel utal Jézusra: Isten Fia, Messiás, ember Fia, Megváltó, Úr, Isten Báránya, csak hogy néhányat említsünk. Ám azok számára, akik a legjobban ismerték a több mint hároméves nyilvános szolgálata idején Júdeában és Galileában, Ő Tanító volt. Úgy szólították: „Mester” vagy „Rabbi”, és mindkettő azt jelenti, hogy „Tanító”.

Tehát a tanítás hivatása, munkája különösen illett Jézushoz, hogy ez által végezze nyilvános szolgálatát. A megváltás feladata valamilyen szempontból rokon a tanítással, amint ezt az evangélium prófétája előre meg is jövendölte.

Mit tudhatunk meg Ézs 11:1-9 szakaszából Jézus tanítói szerepéről?

A Szentírás egyik legkülönösebb messiási próféciája Ézsaiás 11. fejezetében található. Az első három vers a tanítással kapcsolatos kifejezéseket használ, úgy mutatja be a Messiást, mint aki ismeretet, tanácsot, bölcsességet és értelmet hoz, majd a szakasz emlékezetes ígérettel zárul: „betölti a földet az ÚR ismerete, ahogyan a tengert víz borítja” (Ézs 11:9, RÚF). Talán éppen a Szentírás ilyen tanításai ihlették Ellen G. White-ot, hogy megjegyezze: a nevelés és a megváltás munkája egy (lásd Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó, 27. o.).

Olvassuk el Jn 3:1-3 verseit! Nikodémus Mesternek szólítja Jézust, majd a továbbiakban, az általa végbevitt jelek, vagyis a csodái és az élet értelmével kapcsolatos bölcs kijelentései miatt mondja Istentől jött tanítónak. Jézus elfogadta, ha nem is a neki adott címet, hanem azt, hogy honnan származnak ajándékai. Nikodémusnak elmondta, hogy újjá kell születnie, ha meg akarja látni Isten országát (megérteni, valamint belépni oda). Ez azt jelenti, hogy Istentől ered a tanításra történő felhatalmazás, még Jézus esetében is.

A tanítás bizonyosan Istentől jövő ajándék. Ő adott rá utasítást, Jézus fel is vállalta, ugyanakkor Istentől eredő felhatalmazásnak tekintették, akiket tanított.

Az Úr ismerete elterjed az egész földön. Milyen szerepünk van nekünk e prófécia teljesedésében?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: