TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Ádám és Éva nemcsak Isten atyai gondoskodását élvező gyermekek voltak, hanem tanulók is a végtelen bölcs Isten iskolájában. Élvezték az angyalok látogatásait és beszélgethettek Alkotójukkal Őt eltakaró fátyol nélkül. Tele voltak az élet fájáról áradó erővel; értelmi képességeik csak kevéssel maradtak el az angyalokéi mögött. A láthatatlan világegyetem titkai – »a tökéletes tudásnak csudái« (Jób 37:15) – az eligazítás és öröm kimeríthetetlen forrását kínálták nekik. A természet törvényeit és műveit, amelyek hatezer éven át témát adtak az embernek a kutatásra, feltárta előttük a mindenség végtelen Teremtője és Fenntartója. Tanulmányozták a leveleket, a virágokat és a fákat, életük titkairól faggatva őket. Ádám jól ismert minden élő teremtményt a vízben játszadozó hatalmas leviatántól a napsugárban lebegő porszemnyi bogárig. Mindegyiknek ő adott nevet; ismerte természetüket és szokásaikat. Isten dicsőségét az egekben, a rendben keringő megszámlálhatatlan világot, azt, hogy »miként lebegnek a felhők«, a fény és a hang, a nappal és az éjszaka titkait – ősszüleink mind tanulmányozhatták. Az erdő minden levele, a hegyek minden köve, minden fénylő csillag, a föld, a levegő és az égbolt Isten nevét hordta magán. A teremtés rendje és harmóniája végtelen bölcsességről és hatalomról beszélt. Mindig felfedezhettek valamilyen szépséget, amely még jobban elmélyítette szívükben a szeretetet, és hálájuk újabb kifejezésére indította őket” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 24-25. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Amennyiben Isten eredetileg azt akarta, hogy az iskola/a munka révén az emberek találkozzanak vele és a teremtett világgal, vajon ma még a szándéka szerint végezzük a munkánkat? Hogyan ismerhetjük meg jobban Istent a munkánk által (legyen az fizetett, önkéntes, szolgálat vagy tanulás stb.)?

2) Tekintettel arra, hogy milyen ravasznak mutatkozott Sátán már az Édenben is, könnyű elkeseredni az emberi gyengeségeinkre gondolva. Ádám és Éva tudta, hogy Isten ott van a közelben, mégis elhitték a kígyó féligazságait. Mi, akik fizikailag távolabb kerültünk Istentől, hogyan nyerhetünk tőle erőt a kísértések legyőzéséhez?

3) Beszélgessünk a tekintély kérdéséről és arról, hogy miért fontos az elöljáróknak való engedelmessség! Mi történik, ha elmosódnak a határvonalak? Hogyan lehet visszaélni a hatalommal? Miként reagáljunk, ha ez előfordul?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: