Este a dolgok önmagukba térnek,
az árnyék-várakon kigyúl a csend.
Az égbolt ősi csillagváltozásán
nyugtalan tüzekkel szemedbe reng.
És mozdul a lélek, mint halk óceán
Holdnak játékán, ha magasra csap.
Megjárja útját térnek és időnek,
majd lassan megtér és veled marad.
Zarándok-lelkek láthatatlan árnya
hanyatlik hozzád a sötéten át,
s idézve, Uram, arcodnak csodáját,
elsírja halkan esti himnuszát.