Kérdezték már tőled, hogy „Milyen volt a napod?” „Minden rendben van veled ma?” Mi volna, ha Istennek tennénk fel ilyen kérdéseket? „Istenem, milyen a napod?” Vajon mit felelne erre? Talán ezt: „Különösen nehéz a napom. Könny szökött a szemembe, látva a menekülttáborok ezreit, tele fázó, éhes és síró gyerekekkel. A világ zsúfolt nagyvárosainak utcáit járva együtt sírtam a hajléktalanokkal és a nélkülözőkkel. Megszakad a szívem a bántalmazott nők és a szexrabszolgának eladott, riadt gyerekek miatt. Láttam háborúk pusztítását, természeti katasztrófák rombolását és a rettenetes, halálos betegségek okozta fájdalmas agóniát.” Majd megkérdeznéd ezt is tőle: „Uram, van olyan is, ami örömmel tölt el? Van, ami megörvendezteti a szívedet? Van, amitől örömödben dalra fakadsz?”

Olvassuk el Lk 15:6-7, 9-10, 22-24 és 32 verseit! Hogyan végződnek ezek a történetek? Mit tudhatunk meg mindebből Istenről?

Az egész menny örül, amikor megtalálják az elveszetteket. A betegséggel, katasztrófával és halállal teli világban azzal okozhatunk örömet Istennek, ha az üdvösség „jó hírét” másoknak is elvisszük. Az az egyik legerősebb motiváció Krisztus szeretetének hirdetésére, ha tudjuk, hogy Isten szíve örül, amikor bizonyságot teszünk. Mindig, amikor bemutatjuk a szeretetét, az egész menny énekel.

Olvassuk el Zof 3:17 versét! Mit vált ki az Úrból, ha elfogadjuk üdvözítő kegyelmét?

Képzeljük el, hogy a bizonyságtételünkre egy felnőtt vagy egy gyerek elfogadja Jézust személyes Megváltójának, és ennek Jézus örül! Az egész menny elragadtatva énekel, hatalmas Megváltónk is énekel, annyira örül annak az embernek. Vajon mi adhat többet, nagyobb megelégedést, mint a tudat, hogy a szomorú világban Istennek örömet okoz a bizonyságtételünk?