HAGYOMÁNY

A hagyomány önmagában nem rossz. Megmutatja mindennapjaink újból és újból előforduló tevékenységeit, rutint és rendszert biztosít. Segít, hogy ne szakadjunk el a gyökereinktől. Nem meglepő tehát, hogy a vallásban is fontos a szerepe. Azonban a hagyományoknak lehetnek veszélyei is.

Mk 7:1-13 versei szerint hogyan viszonyult Jézus bizonyos korabeli hagyományokhoz?

A hagyományt, amellyel Jézus találkozott, a korabeli zsidó közösségben a mesterek gondosan adták tovább a tanítványaiknak. Jézus napjaiban a Szentírással egyenértékű helye volt. A hagyomány hosszú időn át alakul ki, egyre több részlet és vetület kapcsolódott hozzá, amelyek eredetileg nem szerepeltek Isten Igéjében és tervében. Az emberi hagyományok – még ha köztiszteletben álló „vének” (lásd Mk 7:3, 5), azaz a zsidó közösség vallási vezetői ápolták is azokat – nem egyenértékűek Isten parancsolataival (lásd Mk 7:8-9). Csupán emberi hagyományok voltak, és végül oda vezettek, hogy „érvénytelenné” (RÚF) vagy „semmivé” (ÚRK) tették Isten Igéjét” (Mk 7:13).

Olvassuk el 1Kor 11:2 és 2Thessz 3:6 verseit! Hogyan teszünk különbséget Isten Igéje és az emberi hagyományok között? Miért annyira fontos ez a különbségtétel?

Isten élő Igéje tiszteletet és hűséget ébreszt bennünk a Szentírás iránt. Ez a hűség bizonyos hagyományt alapít. Azonban mindig az élő Istenhez kell hűségesnek maradnunk, aki az írott Igében kijelentette az akaratát. Ennek alapján a Biblia szerepe sajátságos, minden emberi hagyomány fölött áll, még a jó hagyományok fölött is. Az Istennel és az Igével szerzett tapasztalatból fakadó tradíciókat állandóan meg kell vizsgálni a Szentírás zsinórmértékével.

Egyházunk gyakorlatában mire kerülhet rá a „hagyomány” címkéje? Miért annyira fontos minden esetben különbséget tenni a hagyomány és a bibliai tanítások között? Beszéljük ezt meg szombaton a csoportban!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 2. negyedév

Hogyan értelmezzük a szentírást?

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: