A fölfuvalkodástól a pusztulásig

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltár 96:5; Prédikátor 8:11; Dániel 5;

Róma 1:16-32; Kolossé 1:15-17; Jelenések 14:8; 17:4-6

„És Ő változtatja meg az időket és az időknek részeit; dönt királyokat és tesz királyokat; ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt az értelmeseknek” (Dán 2:21)!

Dániel próféta könyve 5. fejezetében Isten Igéje látványos képet fest az emberi önhittségről, ami megdöbbentő és drámai végkifejlethez vezetett. Bár azt mondhatjuk, hogy Nabukodonozornak sok időbe telt, amíg megtanulta a leckét, neki legalább sikerült. Belsazárról, az unokájáról azonban ez nem mondható el. A templomi edényeket megszentségtelenítette a palotában, egy féktelen lakoma alkalmával. Ez a cselekedete nem egyszerűen kihívás volt Istennel szemben, hanem nyílt támadás is a személye ellen. Így Belsazár betöltötte a gonoszsága poharát. Hasonlóan viselkedett, mint a kis szarv (Dániel 8. fejezete), ami Isten szentélyének alapjait támadta. Amikor Isten elvette Belsazártól az uralmat, előrevetítette, hogy mit tesz majd a végső napokban népe ellenségeivel. A Dániel próféta könyve 5. fejezetében elbeszélt események Kr. e. 539-ben történtek meg, azon az éjszakán, amikor Babilont legyőzte a méd-perzsa hadsereg. Itt következett be az arany és az ezüst közötti váltás, amit Dániel próféta könyve 2. fejezete megjövendölt. Ismét egyértelműen kitűnik, hogy Isten irányítja a világ ügyeit.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 1. negyedév

Dániel

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: