Nem a dolgok bonyolultak: te vagy
a bonyolult, aki szemléled őket,
és addig boncolod, amíg e nagy
egység ezer atomra hull előtted.
Megpróbálod aztán, hogy összerakd
s kitudd lelkét a létadó erőnek;
mohón hajszolsz lencséd fölé, de csak
fejfákat látsz, nagy jelkép-temetőket.
Ez hát a világ? föltételezések
tömegsírja, amely fölött az élet
talány-arcának örök fátyla leng?
Vagy az egység, mely ott dereng a részek
tükrén, mégis egy lételőtti lélek
elmosódó lábnyoma idelent?