A hómező dalol fehéren,

de nem hallod az énekét.

Hallgat a tölgy, a szikla bérce,

mégis dicséri Istenét,

mind csendben áldja Istenét.

Az ember hozsannázva ujjong,

de ácsolja kínkeresztjét.

Ne zengj, szívem! Csitulj el ajkam!

Ma csendben áldom Istenem én.

Segíts, Uram, ajkamra adj dalt,

mely nélkülöz ritmust, zenét,

mely hirdeti szavak nélkül is

a nagyvilágon szerteszét:

Hangok a csendet mind elűzik,

elég volt a zajból, elég!

Adj békét, csendet életünkbe,

legyen egy csend-szimfónia,

melyből csak egy zsolozsma zeng fel:

Áldott legyen a csend Ura!