SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 4Mózes 18:21-24; 5Mózes 23:3-6;

Nehémiás 13:1-22; János 5:5-16

„Megparancsoltam a lévitáknak, hogy tisztítsák meg magukat, menjenek, és őrizzék a kapukat, hogy megszenteljék a szombatot. Ezért is emlékezzél meg rólam, Istenem, és kedvezz nekem nagy kegyelmeddel” (Neh 13:22, ÚRK)!

Nehémiás a 12. és a 13. fejezetek közötti időben Babilonban járt. Nem tudni, mennyi ideig volt távol, de amikor visszatért (valószínűleg valamikor Kr. e. 430-425 között), akkorra a nép már újból eltávolodott Istentől. A szövetségben ugyan megfogadták először is, hogy nem kötnek házasságot bálványimádókkal; másodszor, hogy nagy gonddal betartják a szombatot; harmadszor pedig, hogy ellátják a templomot és az ottani szolgálattévőket tizedükkel és adományaikkal (Nehémiás 10. fejezet) – de mind a három ígéretüket megszegték.

Mire Nehémiás visszatért, megdöbbenve látta, hogy nagyon is meglazult a nép hűsége Isten iránt. Már nem fizettek tizedet és adományokat, a templom helyiségeit más célokra kezdték használni, abbahagyták a megfelelő szombatünneplést és visszatértek a környező népekkel való vegyes házasságok gyakorlatához. Ráadásul éppen a Júdában hagyott vezetők járultak leginkább hozzá az izraeliták Istennel való kapcsolatának megromlásához. Nem meglepő, hogy Nehémiás annyira feldúlt lett az óriási változással szembesülve. És ahelyett, hogy mindezt elfogadta volna, a jelleméből adódóan megint csak Isten dicsőségét keresve cselekedni kezdett.