Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, „Bűnvallomás” c. fejezet, 29-32. o.

Neh 9:25 versében a héberek elmondták, az elődeik hogyan „gyönyörködének” Isten nagy jóvoltában. Ennek a kifejezésnek ugyanaz a gyöke, mint az Éden névnek „az Éden kertjében” (1Móz 2:15). Talán az lenne a legjobb fordítás, hogy édenizálták magukat – ha létezne ilyen szó.

Az evangélium helyreállítás, tehát ugyan mi szimbolizálhatná jobban a végső, igazi helyreállítást, mint az Éden? Isten azért hívta el a héber népet és vitte őket az ókori világ keresztútjaira, hogy a bűnbe süllyedt világban a lehető legjobban tükrözhesse az Édent. A lehetőség megvolt még a fogság és a visszatérés után is. „Mert megvigasztalja az Úr Siont, megvigasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden” (Ézs 51:3).

Igen, a nép örült az Úr által megígért anyagi áldásoknak, amelyek az édeni bőségre emlékeztettek – már amennyire a jólét lehetséges a bűnös világban. Ez így rendjén is volt, örülniük kellett mindennek. Isten olyannak teremtette meg a világot, hogy az emberek élvezhessék, és az áldásait elnyerő ókori Izrael ezt is tette. Nem az volt a bűnük, hogy „gyönyörködtek” Isten nagy jóságában, hanem hogy közben elfeledkeztek az Úrról (Ez 23:35), akinek a jó voltát élvezték. Az áldásokat tekintették a végcélnak, ahelyett, hogy eszközt láttak volna bennük az igazi célhoz: hogy bemutassák Istent a környezetükben élőknek.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) „Amely pedig a tövisek közé esett, az az, aki hallja az igét, de e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem” (Mt 13:22) – mondta Jézus. Mit értett azon, hogy „a gazdagságnak csalárdsága”? Hogyan kapcsolódik ez a héten tanulmányozott bűnbánó imához?

2) Gondolkozzunk még a teremtésről szóló tanon! Figyeljük meg Nehémiás 9. fejezetének imájában: szinte a legelején szól arról, hogy az Úr a Teremtő és a Fenntartó! Mennyire fontos tehát ez a tanítás a hitünk szempontjából?

3) Hogyan tarthatunk kellő egyensúlyt, elismerve öröklött bűnösségünket, ugyanakkor nem engedve, hogy Sátán ezzel elcsüggesszen és a hitünktől való elfordulásra késztessen?