Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, „A fal építői”, „A kizsákmányolás megfeddése” és „A pogányok cselvetései” c. fejezetek, 394-409. o.

„Olyan támadásokkal és csüggesztésekkel, amelyek Nehémiás korában érték az építőket a nyílt ellenség és a barátságot színlelők részéről, találkoznak majd azok is, akik ma Istennek szolgálnak. Nemcsak az ellenség haragja, megvetése és kegyetlensége próbálja meg a hívőket, hanem az állítólagos barátok és jóakarók nemtörődömsége, állhatatlansága, közömbössége és hűtlensége is” (i. m. 399. o.).

„Azért nem sikerült Nehémiást ellenségeinek hatalmukba keríteniük, mert szilárd hűséggel szolgálta Isten ügyét és szilárdan Őrá támaszkodott. A tétlen, tunya ember könnyen enged a kísértésnek. A gonosz kevésbé tudja megvetni lábát annak életében, akinek nemes céljai, mélyen átérzett szándékai vannak. Aki kitartóan törekszik a cél felé, annak hite nem gyengül, mert tudja, hogy odafent, idelent és mindenütt a Végtelen Szeretet véghezviszi áldott szándékát. Isten hűséges szolgái eltökélten munkálkodva nem vallhatnak kudarcot, mert töretlen bizalommal fordulnak a kegyelem trónjához” (i. m. 409. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Próbáljuk Zorobábel, Jósua és a többi vezető helyébe képzelni magunkat, amikor az idegenek segítséget ajánlanak nekik! Visszatekintve már látni, hogy jól döntöttek, amikor visszautasították őket. Adventistaként honnan tudhatjuk, hogy mikor kell együttműködnünk más hitet vallókkal és mikor nem szabad? Hogyan dönthetjük el, hogy mi helyes és mi nem? Milyen ismertetőjelekre figyeljünk?

2) A bibliai történelem során mindig is fennállt annak a veszélye, hogy a hívők engedményeket tesznek hitükből a világnak. Jó példa erre az ókori Izrael történelme egészen a babiloni fogságig. Viszont mi lesz, ha az emberek túlzásba esnek, annyira el akarják kerülni a veszélyt? Amikor Jézust szombatrontással vádolták (lásd Jn 9:14-16), ez nem éppen annak ékes bizonyítéka, hogy a vádolói szélsőségekbe estek? Hogyan lehet megtalálni a kellő egyensúlyt?