Ellenállásba ütközve

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ezsdrás 4; 5:1-5; Nehémiás 4; 6:1-13;

Haggeus 1; 2Korinthus 6:14

„De a zsidók vénein rajta volt Istenük szeme, így nem akadályozták meg őket az építésben, míg az ügy Dárius elé nem jutott, és amíg levélben nem válaszoltak rá” (Ezsd 5:5, ÚRK).

Ezsdrás könyvének 3-6. fejezete tematikus felépítésű és a templom újjáépítésével szembeni ellenállás különböző történelmi periódusait fedi le. A tematikus megközelítés ismeretében tisztábban láthatjuk az általános üzenetet.

Ezsd 7:1 verse említi először név szerint Ezsdrást. Kr. e. 457-ben történt érkezése után a dolgok megváltoztak, elkezdődött Jeruzsálem meg a falak újjáépítése – több hullámban. Nehémiás tizenhárom évvel később indult (akit Kr. e. 444-ben küldött el Artaxerxész), majd újrakezdték a fal építését. Az erős ellenállás dacára ötvenkét nap alatt befejezték a munkát (Neh 6:15).

Ezsdrás és Nehémiás könyveinek gyakran felbukkanó témája az Isten művével szembeni ellenállás. Nem meglepő, hogy a templom és Jeruzsálem újjáépítése ellenkezést és üldözést váltott ki. Bárhová tekintünk a mai világban is, látható, hogy szembeszegülnek az Úr művével. Sátán igyekszik oda hatni, hogy az evangélium ne terjedjen gyorsan, mert az fenyegetné az uralmát. Hogyan kezelték a zsidók az ellenállást Ezsdrás és Nehémiás idejében?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 4. negyedév

Ezsdrás és Nehémiás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: