„URAM, MEDDIG MÉG…?”

Az egész Biblia történeteiben folyamatosan Istenhez kiált segítségért a nép, főként azok, akik szolgaságban, fogságban, elnyomásban, szegénységben éltek vagy bármilyen más igazságtalanságot, tragédiát szenvedtek. Az egyiptomi rabszolgák, a Babilonba hurcolt izraeliták és még sokan mások Istenhez fordultak, hogy lássa-hallja meg szenvedésüket, hozza helyre a rosszat. Számos példát találunk a Szentírásban arra, hogy Isten közbelép népe megmentése és helyreállítása érdekében, időnként még bosszút is áll elnyomóikon és ellenségeiken.

A megmenekedés azonban általában nem tartott sokáig, és a különböző próféták mindig előre mutattak, Isten végső közbelépésére, amikor Ő majd örökre véget vet a gonoszságnak és felemeli az eltiportakat. Eközben a próféták tovább kiáltottak: „Uram, meddig még…?” Az Úr angyala az izraeliták fogságáról kérdezte: „Seregeknek Ura! Meddig nem könyörülsz még…” (Zak 1:12)?

A zsoltárokban számtalan panasz hangzik, azért, mert vannak olyan gonoszok, akik szemet szúró jómódban élnek, miközben igaz emberek szegények, bántalmazzák és kihasználják őket. A zsoltáros újból és újból Istenhez kiált, mert bízik benne, hogy most nem úgy működik a világ, ahogyan Isten megteremtette és amilyennek látni akarja. Átveszi a próféták és az elnyomottak kiáltását: „Uram, meddig még…” (lásd pl. Zsolt 94:3-7)?

Bizonyos értelemben azoknak sokkal nehezebb elviselni az igazságtalanságot, akik hiszik, hogy Isten igazságos, igazságot akar egész népe számára. Isten népe mindig is türelmetlen a világban lévő gonoszsággal szemben, és az is újabb ok a türelmetlenségre, ha Isten látszólag nem cselekszik. Ez magyarázza a próféták időnkénti éles kérdéseit: „Meddig kiáltok még oh Uram, és nem hallgatsz meg! Kiáltozom hozzád az erőszak miatt, és nem szabadítasz meg” (Hab 1:2)!

Hasonlóan szól az Újszövetség is: a teremtett világ is nyögve várja az Úr szabadítását és az újjáteremtést (lásd Róm 8:19-22). Jel 6:10 kiáltása – „Uram… meddig nem ítélsz még?” – azok nevében tör fel, akik Istenbe vetett hitükért haltak mártírhalált. Ez is ugyanaz a kiáltás, Istent kéri, hogy lépjen közbe elnyomott és üldözött népe érdekében.

Mit mond Jézus Lk 18:1-8 verseiben arról, hogyan válaszol Isten a népe kiáltásaira és imáira, amelyekben közbelépésre kérik? Hogyan kapcsolódik ez ahhoz, hogy hinnünk kell?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 3. negyedév

„Énvelem cselekedtétek meg”

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: