A keresztény tradíció szerint Jakab, Jézus testvére, pontosabban mostohatestvére volt a jeruzsálemi gyülekezet egyik vezetője. Ő elnökölt a jeruzsálemi zsinaton (lásd Apostolok cselekedetei 15. és Galata 1-2. fejezet), és valószínűleg ő írta a Bibliában Jakab leveleként fennmaradt könyvet.

Gyakori volt ez a név, de a feltételezések szerint ő lehetett az az egyházi vezető, akit úgy neveztek, hogy Jakab „az Igaz”. Ez arra utal, hogy bölcs vezető volt, aki helyes fontossági sorrendet állított fel az emberekkel való kapcsolatában és törődött az elfeledettekkel, az elnyomottakkal. Az Újszövetség Példabeszédeiként is szokták emlegetni a nevével fémjelzett könyvet, ami a gyakorlati istenfélelemre és Isten követőinek bölcs életvezetésére összpontosít.

Jakab komolyan figyelmeztette keresztény olvasóit, hogy „Az igének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat” (Jak 1:22). Azt is kijelentette, hogy az Isten szemében tiszta és maradandó, igaz vallásnak központi része a rászorulókról, az elnyomottakról való gondoskodás, de fontos ellenállni a környezet megrontó hatásainak is (lásd Jak 1:27).

Olvassuk el Jak 2:1-9 és 5:1-5 verseit! Mennyiben viszonyul Jakab másként a gazdagokhoz, mint azt általában a legtöbb társadalomban teszik? Milyen konkrét tanácsokat ad a gyülekezeti közösségnek arról, hogyan viszonyuljanak úgy a gazdagokhoz, mint a szegényekhez?

Jakab azzal érvel, hogy ha valakinek minden jót kívánunk, még ha Isten áldását kérjük is rá, az nem sokat jelent, ha közben szenved a hidegtől és az éhségtől. Amikor ételt és ruhát adunk, sokkal jobban kifejezzük a törődésünket, mint bármilyen nemes érzés és jókívánság hangoztatásával (lásd Jak 2:14-16). Az Istennel való kapcsolatunk tekintetében Jakab ezzel a példával érzékelteti a hit és a cselekedetek összefüggését. Megismétli (Jak 2:8) Jézus tanítását, hogy úgy szeressük a felebarátainkat, mint magunkat. Ezzel bemutatja, hogyan kell kivitelezni ezt a parancsolatot a hétköznapi életben. Istent és a többi embert szolgálva éljünk, nem mintha így kiérdemelnénk a megváltást, hanem azért, mert ez bizonyítja az igaz hitet.

Miért olyan könnyű inkább a gazdagokat előnyben részesíteni, mint a szegényeket, még akkor is, ha nem tudatosan teszi ezt az ember?