Az evangéliumokban mindenütt találkozunk Jézus csodáival, főként a gyógyításaival. Pontosan úgy, ahogy Ézsaiás megjövendölte, Ő valóban meg­gyógyította a vakokat, felszabadította azokat, akiket megkötözött a betegség, némelyeket a szenvedés hosszú évei után (lásd pl. Mk 5:24-34; Jn 5:1-15). Persze még ennél is többet tett: segített, hogy a sánta járni tudjon, megtisztított leprásokat, nemcsak a szavával, hanem meg is érintette őket, pedig „tisztátalanok” voltak. Kiűzött ördögi lelkeket, akik emberek testét-lelkét hatalmukba kerítették, sőt még halottakat is feltámasztott.

Gondolhatnánk, hogy a csodáival tömegeket vonzott, és a kétkedők, bírálók előtt bizonyította hatalmát, csakhogy nem mindig így történt. Sokszor előfordult, hogy aki meggyógyult, annak meghagyta, ne beszéljen a vele történtekről. Többnyire ennek nem nagyon tudtak eleget tenni, képtelenek voltak magukban tartani a nagyszerű hírt, de Jézus azt akarta bemutatni, hogy a csodái jelentősége jóval nagyobb – nem pusztán a szenzáció miatt történtek. Természetesen a legfőbb célja az volt, hogy az emberek üdvösséget nyerjenek benne.

Jézus gyógyító csodái a könyörületét fejezték ki. Máté evangéliuma beszámol róla az ötezer ember megvendégelésének esete előtt, hogy „Amikor Jézus kiszállt, nagy sokaságot látott maga körül, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket” (Mt 14:14, ÚRK). Érezte a szenvedők fájdalmát, és mindent megtett, hogy segítsen azoknak, akikkel kapcsolatba került, felemelje őket.

Mt 12:15-21 szakaszában az evangélista utalt Ézsaiás próféciájára. Hogyan fejezi ki Ézsaiás és Máté is, hogy Jézus tettének a jelentősége jóval túlmutatott néhány – akár néhány száz – beteg ember meggyógyításán?

„Krisztus minden csodája istenségének egy-egy jele volt. Pontosan azt művelte, amit a Messiásról megjövendöltek, de a farizeusok ezeket az irgalmas cselekedeteket valóságos sértésnek tekintették. A zsidó vezetők szívtelen közönnyel nézték az emberi szenvedéseket. Sok esetben önzésük, elnyomásuk okozta a szenvedést, melyen Krisztus könnyített. Ezért csodái szemrehányásként érték őket” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 342. o.).

Jézus gyógyító csodái az irgalom és az igazság tettei voltak, de sosem maga a csoda volt a végcél. Krisztus minden tette legfőképpen arra irányult, hogy az örök életre vezesse az embereket (lásd Jn 17:3).