AZ ÚRRAL JÁRNI

A zsoltárok könyve vége felé érve egyre erősebben és hangosabban szól a dicsérő ének. Az utolsó öt zsoltár egyszerű, de határozott felszólítással kezdődik: „Dicsérjétek az Urat!” Közülük az első, a 146. zsoltár különösen arra összpontosít, hogy Isten odafigyel a szegényekre és az elnyomottakra, ezért illeti dicséret.

Mi a 146. zsoltár üzenete? Mit fejez ki Istenről, különösen az 5-9. versekben?

Isten a világ Teremtője (Zsolt 146:6), és amint ez a zsoltár is leírja, Ő folyamatosan végzi munkáját mint Bíró, Gondviselő, Szabadító, Gyógyító, Segítő és Védelmező. Minden szerepében egyaránt odafigyel azokra, akik segítségre szorulnak. Nagyszerű képet kapunk arról, hogy mit tesz és mit akar tenni az életünkben, a környezetünkben és a világon!

Talán arra gondolunk, hogy azért kell gondoskodni a rászorulókról, mert Isten ezt hagyta meg nekünk. A 146. zsoltár szerint azonban Isten eleve gondoskodik, bennünket pedig kér, hogy csatlakozzunk hozzá. Amikor felvesszük a harcot a szegénységgel, az elnyomással, a betegségekkel, valójában Istennel működünk együtt a céljai érdekében. Mi lehet annál nagyobb kiváltság, mint hogy Istenhez csatlakozva olyan feladatban veszünk részt, amiről a 146. zsoltár is szól? Ez sok előnnyel jár. A keresztények gyakran beszélnek arról, hogy keresik Istent és szeretnének még szorosabb kapcsolatban lenni vele. Zsolt 146:7-9 versei a Biblia egyéb részei mellett arra utalnak, hogy az Istennel való találkozás egyik módja, ha csatlakozunk hozzá abban, amit tesz. Tehát ha igyekszünk segíteni a szegényeket, a betegeket és az elnyomottakat, amit a 146. zsoltár szerint Isten is tesz, akkor valójában vele működünk együtt. „Krisztus azért jött a földre, hogy a szegények és a szenvedők között járjon. Figyelmének legnagyobb része rájuk irányult. Ma pedig gyermekei által látogatja meg a szegényeket és a rászorulókat, enyhíti a bajt és a szenvedést. A szenvedés és a szükség nélkül nem érthetnénk meg igazán Isten kegyelmét és szeretetét, nem ismerhetnénk meg a könyörületes, együttérző Mennyei Atyát. Az evangélium mindig ott tűnik a legkedvesebbnek, amikor a leginkább rászoruló és nélkülöző térségben hangzik” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 7. köt. 226. o.).

A tapasztalatod szerint hogyan kerülhet az ember közel Istenhez, ha másoknak szolgál?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 3. negyedév

„Énvelem cselekedtétek meg”

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: