Minden egyes ember sorsa örökre eldől akkor, amikor végéhez ér Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett közbenjárása. Eljön az ideje, hogy akik elvetették az evangéliumot, a maga teljeségében tapasztalják Isten haragját.

Az utolsó hét csapás az Egyiptomra kiárasztott csapásokat tükrözi (2Mózes 7-11. fejezetei). Az egyiptomi csapások az egyiptomiakat érintették, miközben az izraelitákat megkímélték, és Isten népe hasonló védelmet élvez majd a nyomorúságos időben (Zsolt 91:3-10; lásd még Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 537-538. o.). Az egyiptomi csapások következtében kitűnt a fáraó szívének keménysége, az egyiptomiak pedig meglátták, hogy az isteneik képtelenek megvédeni őket. Az utolsó csapások is így megkeményítik a tengerből feljövő fenevad imádóinak szívét és rádöbbentik őket, hogy Babilon erőtlen, nem tudja megvédeni őket az isteni ítélettől.

Olvassuk el Jel 16:1-11 verseit! Mi történik itt?

Az első négy csapás nem egyetemes, „különben a föld lakói mind elpusztulnának” (i. m. 537. o.). Az első következtében fájdalmas és förtelmes fekélyek támadnak kizárólag a fenevad imádóin. A második és harmadik a tengereket, a folyókat és a vizek forrásait érinti, amelyek vérré változnak. Ivóvíz nélkül nem maradhat életben a lázadó emberiség. A negyedik csapás a napot érinti, aminek perzselő heve elviselhetetlen fájdalmat jelent az embereknek.

A csapások okozta kibírhatatlan fájdalom nem lágyítja meg a bűnös emberek szívét, nem változtatnak lázadó hozzáállásukon. Inkább Istent átkozzák és gyalázzák. Egyikük sem tér meg.

Jel 16:10-11 szakaszában (lásd még 2Móz 10:21-23) azt láthatjuk, hogy az ötödik csapás a fenevad trónját sújtja. Sátán volt az, aki a fenevadnak adta a trónt (Jel 13:2). Ekkor már az ő hatalmának a székhelye sem állhat ellen a csapások erejének. A fájdalomtól szenvedő emberek felismerik, hogy Babilon képtelen megvédeni őket. Mivel azonban Isten ellen hangolták magukat, még a csapások borzalma sem változtat a szívükön.

Hogyan őrizhetjük meg a szoros kapcsolatunkat az Úrral, hogy akkor is eléggé ismerjük a szeretetét és bízzunk benne, ha éppen szenvedünk, mert tragédia ér?