TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, „A birodalom kettészakadása” c. fejezet, 57-63. o.; Az apostolok története. 2001, Advent Kiadó, „Figyelmeztető és kérlelő üzenet” c. fejezet, 197-203. o.

„Az Úr azt várja kiválasztott szolgáitól, hogy harmonikus erőfeszítéseket téve tanuljanak meg összefogni. Némelyeknek talán úgy tűnhet, túl nagy a különbség a saját ajándékaik és a munkatársaiké között ahhoz, hogy harmonikus erőfeszítéseket téve összefoghatnának. Ám ha észben tartják, hogy különböző gondolkodású emberekhez kell eljutni, és egyesek elutasítják az igazságot, amit az egyik munkás mutat be, viszont ha valaki más, eltérő módon képviseli Isten igazságát, akkor már szívükbe fogadják. Így remélhetőleg igyekezni fognak együtt, egységben dolgozni. Bármennyire különbözőek is a talentumaik, egyaránt lehetnek a Szentlélek irányítása alatt. A szavakban és a tettekben kedvesség és szeretet nyilatkozik meg. Amint minden munkás hűségesen ellátja a neki kijelölt feladatot, meghallgatásra talál Krisztus imádsága, amit követői egységéért mondott, a világ pedig megtudja, hogy valóban az Ő tanítványai” (Ellen G. White: Gospel Workers. 438. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Gondolkodjunk még Roboám király és Izrael kettészakadásának történetéről (1Királyok 12. fejezet)! Milyen tanulságokat vonhatunk le ebből az esetből?

2. Mit tehetnek a gyülekezeti vezetők és tagok, nehogy küzdelmek és klikkek zavarják meg a gyülekezet életét? Mennyire fontos megállítani az efféle folyamatokat, mielőtt elhatalmasodnának és elfertőződnének? Mit tehetünk egyénileg, nehogy hasonló csapdába essünk, mint néhányan a korinthusiak közül?

3. Tanulmányozzuk Péld 6:16-19 szakaszát, ami érinti a viszálykodás kérdését! Mit tanulhatunk belőle, ami elejét veheti a széthúzásnak a gyülekezetben?

ÖSSZEFOGLALÁS: A Bibliában olvashatunk olyan történeteket, amelyek megosztottságba torkolltak. Amikor Isten népének életét hűséges engedelmesség jellemezte, nagymértékben csökkent a széthúzás veszélye. A bírák korának, valamint Roboám uralkodása idejének rossz döntései utat nyitottak a szakadáshoz. Az újszövetségi korban is megmaradt a széthúzás veszélye. A soraink között kialakuló megosztottság és szakadás ellen a legjobb védekezés, ha helyesen értjük Isten Igéjét és erőfeszítéseket teszünk az annak való engedelmességért.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 4. negyedév

Egység Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: