LÁZONGÁS A TEMPLOMBAN

Pálnak hét napig egy megtisztulási szertartáson kellett részt vennie, mivel elfogadta a gyülekezeti vezetők tanácsát, hogy segítsen a férfiaknak fogadalomtételük során (4Móz 19:11-13). A zsidó hagyomány ugyanakkor meghatározta, hogy aki pogány földről érkezik, az tisztátalan, és így nem léphet be a templomba. Ezért kellett Pálnak megtisztítania magát, mielőtt a papokhoz ment volna, hogy jelentést tegyen a nazíreusokkal kapcsolatos megtisztulási folyamatáról (ApCsel 21:26).

Olvassuk el ApCsel 21:27-36 verseit! Mi történt Pállal a megtisztulási időszak után?

A nép lázongani kezdett Pál ellenségeinek a felbujtására, akik azzal vádolták az apostolt, hogy a zsidó vallás legszentebb jelképeit támadta, pontosabban megszentségtelenítette a templomot. Pál egyik útitársa egy Efezusból való pogány hívő volt, akit Trofimosznak hívtak (ApCsel 21:29). Azt hitték, hogy az apostol bevitte őt a templom belső udvarába, ahová csak zsidók léphettek be. Pál a legsúlyosabb törvényszegést követte volna el, ha igazak lettek volna a vádak. A külső és belső udvart elválasztó falon görög és latin feliratok figyelmeztették a pogányokat, hogy ne lépjenek be, különben saját maguk okozzák halálukat. „A zsidó törvény szerint halállal büntetendő cselekmény volt, ha körülmetéletlen lépett be a szent épület belső csarnokaiba. Pált látták a városban az efezusi Trofimosszal és azt gyanították, hogy behozta a templomba. Ezt nem tette, és maga zsidó lévén, azáltal, hogy belépett a templomba, a törvényt nem hágta át. Noha ez a vád teljesen alaptalan volt, a népszerű előítélet felszítását szolgálta. Amint elhangzott a kiáltás és végigzúgott a templomudvaron, az ott egybegyűlt tömeget vad indulat fogta el” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 268. o.).

Amikor a lázadás híre eljutott a római erődbe, Claudius Lysias, római parancsnok (ApCsel 21:31-32; 23:26) elindult a seregeivel és megmentette Pált, mielőtt a tömeg végzett volna vele.

Pált, aki a támadások célpontja volt, letartóztatták és láncra verték, míg a parancsnok igyekezett megtudakolni, hogy mi is történt. A tömeg hisztérikus kiáltozása miatt megparancsolta, hogy vigyék az apostolt az erődbe.

Hamis pletykák robbantották ki a lázongást. Miért kell tehát vigyáznunk, hogy milyen hírekre hallgatunk, vagy ami még rosszabb, mit adunk tovább?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 3. negyedév

Az apostolok cselekedetei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: