LEVÉL JERUZSÁLEMBŐL

Olvassuk el ApCsel 15:22-29 részét! Még milyen intézkedéseket hozott a jeruzsálemi gyülekezet a tanács döntésével kapcsolatban?

Az első intézkedésük az volt, hogy levelet írtak a pogány hívőknek, amelyben értesítették őket a döntésekről. A levél, amit az apostolok és a jeruzsálemi vezetők nevében küldtek, hivatalos irat volt, mutatta a jeruzsálemi gyülekezet tekintélyét a többi keresztény közösség előtt, bizonyára az apostolok vezetése miatt. Kr. u. 49-ben írták, és ez a zsinat legvalószínűbb dátuma. Minden bizonnyal ez az egyik legkorábbi keresztény dokumentum, ami fennmaradt.

A jeruzsálemi gyülekezet még elküldött két követet is, Júdás Barsabást és Silást, hogy kísérjék el Antiókhiába Pált meg Barnabást. Az volt a feladatuk, hogy elvigyék a levelet és megerősítsék a tartalmát.

Olvassuk el ApCsel 15:30-33 szakaszát! Hogyan fogadta a levelet az antiókhiai gyülekezet?

Amikor felolvasták a levelet, a gyülekezet örömmel vette a bátorító üzenete miatt, hogy nem várták el a megtért pogányoktól a körülmetélkedést. Nem kifogásolták a levélben megfogalmazott kívánalmakat (a négyelemű apostoli rendeletet). Így legalábbis elméletben, megoldódott a korai egyházat megosztó első, legsúlyosabb vita. A tanácskozás végén a jeruzsálemi gyülekezetvezetők teljes mértékben elfogadták Pál evangéliumát, a közösség jobbját nyújtották neki és Barnabásnak az elfogadás és a bizalom jeleként (Gal 2:9). Csakhogy azok a zsidó keresztények, akik továbbra is a zsidó törvények szerint éltek, kimondottan problémásnak tartották azt, ha asztalközösséget kellett vállalniuk a pogányokkal, akik minden szándékuk ellenére rituális értelemben tisztátalanok maradtak.

Ez a kérdés megmutatkozik például Péter esetében is Gal 2:11-14 verseiben. Ellen G. White azt írja: „Még a tanítványok sem voltak mind hajlandók a gyűlés határozatát készségesen elfogadni” (Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 131. o.).

Legyünk őszinték önmagunkkal: mennyire esik nehezünkre közösséget vállalni más fajból, kultúrából vagy akár eltérő társadalmi osztályokból származó hívőkkel? Hogyan tisztíthatjuk meg magunkat ettől a merőben evangéliumellenes hozzáállástól?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 3. negyedév

Az apostolok cselekedetei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: