JÉZUS FELMAGASZTALÁSA

„Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szentlelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok” (ApCsel 2:33).

Beszéde harmadik részében Péter visszatért a nyelveken szólás kérdéséhez, ami már először is odavonzotta az embereket. A hívők azért szóltak nyelveken, mert éppen akkor árasztotta rájuk Isten a Szentlelkét a mennyből, nem mintha részegek lettek volna, ami igen furcsán hatott volna, méghozzá reggel 9 órakor (ApCsel 2:15).

Olvassuk el ApCsel 2:33-36 szakaszát! Mi a kapcsolat Jézusnak Isten jobbján történt felmagasztaltatása és a Szentlélek kiárasztása között?

Isten jobbja a hatalom posztja (Zsolt 110:1-3). Péter a Szentírásra alapozott érvé­ben állította, hogy Jézus azért töltötte ki a Lelkét követőire, mert erre a tisztre emelkedett a mennyben. Felmagasztaltatása révén nem lett olyan pozíciója, amivel korábban ne rendelkezett volna (Jn 1:1-3; 17:5), hanem ezzel az Atya a legmagasabb fokon ismerte el, hogy Jézus Úr és Megváltó (ApCsel 2:36).

Ez az esemény tulajdonképpen a Szentírás egyik legfontosabb témájához vezet el bennünket: a jó és a rossz közötti kozmikus küzdelemhez. A lényeg, hogy a Lélek nem jöhetett volna el teljes mértékben, ha Isten nem magasztalja fel Jézust (Jn 7:39), és nem dicsőült volna meg, ha nem győzedelmeskedik a kereszten (Jn 17:4-5). Más szóval, Jézus megdicsőülése volt a Szentlélek eljövetelének feltétele, mert ez jelképezte, hogy Isten elismeri mindazt, amit Jézus a kereszten tett, ideértve a világ trónbitorlója felett aratott győzelmet is (Jn 12:31).

Árnyékot vetett Istenre, hogy a bűn betört a világba. Jézusnak nem csupán azért kellett meghalnia, hogy megváltsa az embereket, hanem azért is, mert így tudta igazolni Istent és így leplezhette le Sátánt, a csalót. Jézus szolgálata idején már munkálkodott az üdvösség korszaka (Lk 4:18-21). Szabadon engedte Sátán foglyait, amikor ördögöket űzött ki vagy bűnöket bocsátott meg. Viszont a kereszt adott neki teljes felhatalmazást arra, hogy ezt megtehesse. Amikor a menny jóváhagyta Krisztus önfeláldozását, Jézus súlyos vereséget mért Sátánra, Isten pedig kiárasztotta a Lelket, hogy előkészítse adventjére az embereket.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 3. negyedév

Az apostolok cselekedetei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: