„…lesztek nékem tanúim...”

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETITANULMÁNYUNK: 5Mózes 19:15; Példabeszédek 16:33;

Lukács 24:25, 44-48; Apostolok cselekedetei 1:6-26

„Hanem vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (ApCsel 1:8).

Befejeződött Jézus földi küldetése. Isten hamarosan elküldi a Szentlelket, aki – sok jellel és csodával támogatva tetteiket – felhatalmazza és vezeti a tanítványokat küldetésükben, hogy az egész földre elérjenek. Jézus nem maradhatott velük örökké emberi testben. Testet öltése egyrészt fizikai korlátokat szabott világszéles küldetésének, másrészt pedig szükséges volt mennybemenetele és megdicsőülése is ahhoz, hogy a Szentlélek eljöhessen.

Jézus feltámadásáig azonban a tanítványok ezt nem látták világosan. Amikor mindent hátrahagytak, hogy követhessék Jézust, csupán politikai felszabadítónak hitték, aki egy nap majd kiűzi a rómaiakat az országból, visszaállítja Dávid dinasztiáját és Izrael múltbeli dicsőségét. Nem volt könnyű nekik másképpen gondolkozni.

Az apostolok cselekedetei 1. fejezetében ez volt a legfontosabb téma Jézus utolsó tanításában, amit a tanítványainak mondott. Ebben az összefüggésben ígérte meg a Szentlelket. A fejezet ír Jézus mennybemeneteléről és arról, hogyan készült fel a korai egyház a pünkösdre.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 3. negyedév

Az apostolok cselekedetei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: