A HALÁLOS SEB BEGYÓGYUL

Olvassuk el Jel 13:1-10 szakaszát, majd tekintsük át újra, hogy miért is utal ez a rész a pápaságra, a múltbeli és a jövőbeni szerepében egyaránt! Különösen figyeljük meg, hogy milyen kiemelt szerepe van! Mit jelent ez a végidei események tekintetében?

Istennek minden egyházban vannak hűséges gyermekei, ezzel együtt a Szentírás konkrétan bemutatja, hogy ez az intézmény milyen szerepet töltött be a történelemben és fog majd játszani a végidei események során.

Mi történik Jel 13:3 verse szerint? Mit tudhatunk meg ebből a hatalom kiemelkedő voltáról?

A nyugati világban évszázadokon át a római egyház volt a központi vallás és sok szempontból a politikai központ is. Hatalmának nagyságára sokatmondó példa az az eset, amikor IV. Henrik német-római császár megharagította VII. Gergely pápát, utána azonban a pápa palotájához ment békét kötni. A téli hidegben a pápa három napig váratta a német-római császárt egy külső udvarban, mielőtt bebocsátást adott volna neki. A győzelemtől örömmámorban úszó VII. Gergely pápa azzal dicsekedett, hogy az ő kötelessége letörni a király büszkeségét.

Ám a reformáció, a felvilágosodás és a francia forradalom hatására Róma politikai és vallási egyeduralma megtört a XVIII. század végére. 1798-ban VI. Piusz pápát a francia csapatok fogságba vitték, majd ott is halt meg 1799-ben.

A jelenések könyve 13. fejezete azonban a feléledéséről, a „halálos seb” begyógyulásáról is szól. És noha Rómának ma nincs akkora politikai hatalma, mint amivel VII. Gergely pápa korában bírt, az utóbbi pápák népszerűsége folytán valóban befolyásos erő lett, úgy vallási, mint politikai értelemben (pl. Ferenc pápa 2015-ben az Amerikai Kongresszus mindkét házában beszédet mondott, a történelemben először). A prófécia szerint pedig ez a befolyás csak erősödni fog.

Hogyan lehetünk hűségesek annak az üzenetnek a képviselésében, amire Isten elhívott, de úgy, hogy a lehető legkevesebb sérelmet okozzuk? A jelenvaló igazság hirdetésekor miért nem lehet a „politikai korrektséget” követni?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 2. negyedév

Krisztus és a végidő

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: