AZ EVANGÉLIUM EGYETEMESSÉGE

Mi az a hasonló téma, amivel találkozunk Mt 24:14, 28:19 és Jel 14:6 verseiben egyaránt? Az egyházunk célja szempontjából mennyire fontos a misszió és a bizonyságtétel? Hogyan világítják meg ezt az említett igék?

Bizonyos értelemben elmondható, hogy az első angyal üzenete a nagy misszióparancs (Mt 28:19), ami már az utolsó napok összefüggésében hangzik el, valóban „jelenvaló igazság”.

Figyeljük meg, hogy mind a három ige nagy hangsúlyt helyez az egész világon végzett misszióra: „minden nemzetségnek, törzsnek, nyelvnek és népnek”. Más szóval ez az üzenet egyetemes, minden embernek meg kell hallania.

Gal 3:22 szerint miért van az egész világnak szüksége arra, hogy meghallja az evangélium üzenetét?

A bűn egyetemessége magyarázat missziónk és elhívatásunk egyetemességére. „Minden nemzetség, törzs, nyelv és nép” tett már rosszat, megszegte Isten törvényét, és ezért lettek bűn alá rekesztve. Ádám bűnesete az Éden kertjében minden egyes emberre hat, egyetlen nemzet, törzs vagy nép sem mentes a hatása alól. Mindannyiunkra a bűn közvetlen következményei várnának. Amennyiben Isten nem biztosítaná a szabadulás lehetőségét, mindannyiunknak el kellene szenvedni a végső következményt, az örök halált.

A szabadulás lehetőségét természetesen biztosította Isten, méghozzá Jézus élete, halála, feltámadása és mennyei szentélyszolgálata által, mert Ő az egyetlen megoldás a bűn problémájára. Mindenkinek meg kell ismerni azt a nagyszerű reménységet, amit Isten felajánl Jézus Krisztusban. Ez az oka annak, hogy a hetednapi adventisták az egész világra elmennek és Jézus üzenetét viszik azoknak, akik még nem hallották.

Az evangélium üzenetének terjesztése miért jár annyi lelki előnnyel a képviselői számára? Másként fogalmazva: miért az a legjobb módja a Jézus visszajövetelére való felkészülésnek, ha végezzük a missziót?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 2. negyedév

Krisztus és a végidő

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: