TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„A bőkezűség a menny lelkülete, az önzés pedig Sátáné. Krisztus önfeláldozó szeretete nyilvánvalóvá lett a kereszten. Ő mindent odaadott, amije csak volt, végül önmagát is, hogy megmenthessen. Krisztus keresztjének a Megváltó minden követőjét nagylelkűségre kell késztetnie. Az itt bemutatott alapelv ez: adni és adni, ami konkrét jótékonyságban nyilvánul meg, a jó cselekedetek pedig a keresztényi élet gyümölcsei. A világias gondolkodású emberek elve az, hogy kapni, kapni és mindig csak kapni akarnak, ettől várják a boldogságot, de szenvednek a következményeitől, tetteik gyümölcse pedig szenvedés és halál” (Ellen G. White írása az Advent Review and Sabbath Herald c. folyóirat 1882. október 12-i számában).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Miért annyira ellentétes az önzés Krisztus lelkületével? Mi mindent tehetünk tudatosan azért, hogy védekezzünk bűnös emberi természetünk magatartásformái ellen?

2. „Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert »a jókedvű adakozót szereti Isten«” (2Kor 9:7, RÚF). Az eredeti görög szövegben egyedül csak itt fordul elő az Újszövetségben az a szó, ami a fordításban úgy hangzik, hogy „jókedvű”. Mit fejez ki az adakozás lelkületéről?

3. Gondolatban készítsünk egy listát arról, hogy mi mindent kaptunk Krisztusban! Imádkozzunk minden pontért! Ezek szerint mit kellene vagy illene adnunk a kapott jókért? Miért mondhatjuk, hogy a legnemesebb indítékból adott, legbőkezűbb adományaink is elhalványulnak annak fényében, amit mi kaptunk?

4. Miért dönti az embert az önzés garantáltan nyomorult helyzetbe?

5. Gondoljunk valakire a gyülekezeti családunkban, aki valamilyen területen szükséget szenved! Mivel segíthetnénk akár most, rögtön neki? Mit tehetünk egyénileg, még ha áldozattal jár is a részünkről?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 1. negyedév

Sáfárság: a szív indítékai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: