EGYÜTT HOZZUK LÉTRE A MISSZIÓ PÉNZÜGYI ALAPJÁT

Jézus rendelkezése így szól: hirdessük az evangéliumot (Mk 16:15) és tegyük tanítványokká az embereket, megtanítva nekik, hogy mindazt megtartsák, amit Ő parancsolt (Mt 28:19-20). Isten tehát szeretné, hogy részt vegyünk a világ legfontosabb munkájában, Jézushoz vezetve az embereket. Javakat is bízott ránk, a missziót ebből kell támogatni, ez a sáfárok feladata. A részvétel mélyíti személyes elköteleződésünket, hogy bemutassuk Krisztust másoknak. Minden tanítvány, sáfár és munkás hozza be a kincstárba a teljes tizedét erre a szent feladatra! Egységért kell imádkoznunk, hogy hűségesek maradjunk a misszió támogatásában, ugyanakkor az is igaz, hogy a sikeres misszió erősíti hitbeli egységünket.

Milyen anyagi tervet készített Isten a missziója véghezvitelére? „Hozzátok be a raktáramba a tizedet mindenből.” Mit jelent a „mindenből” kifejezés? Mire utal az, hogy „legyen ennivaló a házamban” (Mal 3:10, ÚRK)?

Ahogy az eddigiek során láttuk, Ábrahám és Jákób ideje óta fizettek tizedet Isten gyermekei (1Móz 14:20; 28:22), és valószínűleg már ennél korábban is. A tized annak a rendszernek a része, ami által Isten fenntartja egyházát. Ez a legnagyobb anyagi forrás és joggal a legmegfelelőbb módszer a misszió előbbre vitelére. „Ha minden keresztény becsületesen adná a tizedet, az eredmény szinte elképzelhetetlen, teljességgel lenyűgöző, sőt, csaknem felmérhetetlen lenne” (Christian Smith, Michael O. Emerson: Passing the Plate [Továbbadni az adománygyűjtő kosarat]. New York, 2008, Oxford University Press, 27. o.). Istennek minden korszakban voltak gyermekei, akik készségesen támogatták misszióját. Mindnyájunk felelőssége ezt megérteni és összefogni azért, hogy anyagilag erősítsük a világszéles művet. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy szervezetlenek, gondatlanok vagy ötletszerűen adakozók legyünk, amikor a misszió támogatásáról van szó. A mi kihívásunk sokkal nagyobb, mint amilyen akkor volt, amikor a nép és a léviták így szóltak Nehémiáshoz: „mi nem hagyjuk el a mi Istenünknek házát” (Neh 10:39), még annál is komolyabb, mint ami előtt az 1800-as évek hívői álltak. Ma az egyház tagságának és lelkipásztorainak lelki egységre kell jutniuk egymással, anyagi értelemben is összefogni, elősegítve a globális célok teljesítését és a misszió támogatását.

Gondoljunk bele, milyen hatalmas az adventista misszió világszerte (Jel 14:6-7)! Hogyan értsük egyéni felelősségünket a munka anyagi támogatását illetően?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 1. negyedév

Sáfárság: a szív indítékai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: