ENGEDELMESSÉG

Ábel engedelmesen térdelt az oltárnál és tartotta a bárányt, amit Isten parancsa szerint feláldozott. Káin azonban dühödt szívvel térdelt saját oltáránál és fogta a gyümölcsöket. Mindketten vittek áldozatot, mégis csak az egyik testvér engedelmeskedett Isten parancsának. Isten elfogadta a levágott bárányt, de a föld termését elutasította. Mindkét testvér megértette az áldozatokra vonatkozó utasítást, de csak egyikük engedelmeskedett az Úr parancsának (1Móz 4:1-5).

„Ábel azért halt meg, mert Káin nem volt hajlandó elfogadni Isten tervét az engedelmesség iskolájában, a Jézus Krisztus vére általi megváltást, amit a Krisztusra mutató áldozatok felajánlása előképezett. Káin elutasította a vér kiontását, pedig az Krisztus vérét jelképezte, amit a világ bűneiért ontott” (Ellen G. White megjegyzése, The SDA Bible Commentary [Adventista Bibliakommentár]. 6. köt., 1109. o.).

Az engedelmesség az elmében kezdődik, a finoman végbemenő folyamattal, aminek a során az ember gondolatban elfogadja a felelősséget, amit a magasabb tekintély parancsának teljesítése jelent. Istennel való kapcsolatunkban az engedelmességünk önkéntes, szeretetből fakadó cselekedet, erkölcsi elvekhez igazítja viselkedésünket. Az Isten iránti engedelmesség pontosan az Ő irányítása szerint halad, nem csak eseti, a kedvünktől függő. Káin lett a legjobb példa arra, hogy valaki a saját elgondolásait követi ahelyett, amit Isten kér.

Olvassuk el 1Jn 5:2-3, Róm 1:5 és 10:16-17 verseit! Mit jelent az engedelmesség a keresztény számára, akinek üdvössége hit által van, nem pedig a törvény cselekedeteiből?

Nem azért engedelmeskedünk, hogy ezáltal üdvösséget nyerjünk, hanem azért, mert már elnyertük. Az engedelmesség az erkölcsi meggyőződés gyakorlati bizonyítéka. Sámuel ezt mondta Saulnak: „Vajon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél” (1Sám 15:22)!

Mit értett Sámuel azon, hogy „jobb az engedelmesség az áldozatnál”? Mit tanulhatunk ebből keresztényként, hogy ne essünk az olcsó kegyelem hamis evangéliumának csapdájába?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 1. negyedév

Sáfárság: a szív indítékai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: