SÁFÁROK AZ ÓTESTAMENTUMBAN

Az Ószövetségben csak néhány alkalommal fordul elő a „sáfár” szó. Legtöbb esetben a ház gondviselőjét jelenti, aki a háztartás irányításáért felelős (1Móz 43:19; 44:1, 4; 1Kir 16:9). A sáfár felelőssége volt a ház ügyeinek intézése, gazdája vagyonának kezelése, valamint az, hogy megtegye, amit csak kérnek tőle. Az Ószövetség a sáfárt a tulajdonságaival határozta meg. A sáfárokat nem lehet elválasztani gondnoki feladataiktól, hiszen ezek határozzák meg kilétüket.

Az Ószövetség világossá teszi a sáfár néhány jellemzőjét. Először is, a feladata különösen fontos volt (1Móz 39:4). A sáfárokat képességeik alapján választották ki, és az elvégzett munkáért gazdájuktól tiszteletet, elismerést kaptak. Másodszor, tudták, hogy amit uruk rájuk bíz, az nem az övék (1Móz 24:34-38). A gazda és a sáfár között ez az alapvető különbség. A sáfár pedig tudta, mi a pozíciója. Harmadszor, ha a sajátjának tekintette azt, amit a gazda rábízott, megtört a bizalom, a gazda elbocsátotta (1Móz 3:23; Hós 6:7).

Ézs 22:14-18 szakasza alapján tudjuk, hogy Ezékiás király uralkodása idején Sebnát nevezték ki sáfárnak, valamint kincstárnoknak. Mindkettő igen fontos tisztség volt. Mi történt vele, miután feladatköréhez hűtlen lett?

„A sáfár azonosítja magát urával. Elfogadja felvigyázói feladatát, és ura helyett hoz döntéseket, mégpedig olyanokat, amilyeneket ura hozna, ha jelen lenne. Ura érdekei az ő érdekei lesznek. A sáfár tisztsége nagy kiváltság, mert az ura bízik benne. Ha bármilyen szempontból is önző módon cselekszik, és az ura javaival való kereskedést a maga hasznára fordítja, visszaél a bizalommal” (Ellen G. White: Testimonies for the Church [Bizonyságtételek a gyülekezetnek]. 9. köt., 246. o.).

Hogyan érthetjük meg igazán, hogy valóban csak sáfárai (felvigyázói) vagyunk a ránk bízott dolgoknak? Ez a felismerés hogyan hasson minden tettünkre?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 1. negyedév

Sáfárság: a szív indítékai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: