TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Mai ismereteink szerint a sáfárság akkor kezdődött, amikor Isten csodálatos kerti otthonba helyezte Ádámot és Évát, amit művelniük és őrizniük kellett (1Móz 2:15). Tökéletes, élhető viszonyok között kellett tartaniuk az Édent – ami nem lehetett túl nehéz feladat. Isten felhatalmazta őket feladatuk végzésére és megtanította kötelességeikre. Az új családnak életcélt és boldogságot biztosított az Édenről való gondoskodás.

A héberben az „uralkodni” (1Móz 1:26, 28) szó még azt fejezi ki, hogy „uralma, ellenőrzése alá von”. A körülményeket figyelembe véve ez nem szigorú uralom volt Isten teremtett világa fölött, inkább jó szívvel végzendő gondoskodás. Ez a kötelességünk azóta sem szűnt meg. Ádámnak és Évának abban a környezetben kellett megtanulnia, hogy Isten a tulajdonos, ők pedig a javak kezelői, sáfárai. Istennek kezdettől fogva az volt a szándéka, hogy Ádámnak és Évának felelős posztja legyen, de ne legyenek tulajdonosok. Bizonyítaniuk kellett Isten előtt, hogy hűségesek feladataikhoz.

„Isten Ádámra és Évára bízta az Éden kertjét, hogy gondozza, »művelje és őrizze azt«. Ők pedig boldogan vállalták és végezték a feladatot. Elméjük, szívük és akaratuk teljes összhangban működött. Munkájuk közben nem fáradtak el, nem érezték terhét. Óráik hasznos munkával teltek, egymással boldog közösséget ápoltak. Elfoglaltságuk kellemes volt. Az Atya és Jézus meglátogatta őket és beszélgetett velük. Teljes szabadságban éltek... Isten volt édeni otthonuk tulajdonosa, neki tartoztak számadással” (Ellen G. White: Manuscript Releases [Válogatott kéziratok]. 10. köt., 327. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Mire tanít a környezetünkkel kapcsolatos alapvető felelősségről az, hogy Istené a világ? Kerülve a környezetvédő aktivisták szélsőséges politikai megnyilvánulásait, akik magát a teremtett világot imádják, vajon a keresztényeknek mi legyen az álláspontja a környezetvédelmet illetően?

2. Gondoljuk át újra a féltőn szerető Isten kifejezést! Talán nem könnyű megérteni, mert a féltékenységhez sokszor rossz képzeteket társítunk és kerülendőnek tartjuk. Hogyan alkalmazható mégis Istenre ez a kifejezés, de negatív jelentéstartalom nélkül?

3. Hogyan tanulhatunk meg különbséget tenni az Isten által teremtett dolgok helyes használata és élvezete, valamint ugyanezek káros használata és kizsákmányolása között? Miért fontos a megkülönböztetés?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 1. negyedév

Sáfárság: a szív indítékai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: