E világ istene a pénz lett, az anyagiasság pedig a vallása. Az anyagiasság olyan mesterséges és alattomosan felépített rendszer, ami ideiglenes biztonságot ad ugyan, de végső megoldást semmiképpen sem.

A materializmust itt nem feltétlenül filozófiai fogalomként határozzuk meg. Ez olyan fokú vágyakozás a gazdagság és az anyagiak után, ami fontosabb és értékesebb lesz minden lelki valóságnál. A vagyonnak lehet ugyan értéke, de nem szabad rabul ejtenie bennünket! „Aki szereti a pénzt, nem telik be pénzzel, és aki szereti a sokaságot nem telik be jövedelemmel” (Préd 5:10). Ez a baj azzal, ha világi dolgok után vágyunk: mindegy mennyit kapunk, sosem lesz elég, egyre keményebben hajtjuk magunkat többért és többért, de nem elégszünk meg. Hatékony csapda, nem?

Olvassuk el 1Jn 2:16-17 versét! Ezek szerint mi az, ami igazán számít?

Mi a legfontosabb a keresztények számára? Mit mond Jézus erről Lk 14:26-33 szakaszában?

Talán így is fogalmazhatnánk: aki számára a pénz vagy a pénz utáni vágy lett a legfontosabb, jobban teszi, ha számol az árral. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall” (Mk 8:36)?

„Amikor Krisztus eljött a földre, az emberiség csaknem elérte a lejtő legmélyebb pontját. A társadalom alapjaiban rendült meg. Az élet hamis és mesterséges volt... Szerte a világon minden vallási rendszer veszített vonzásából, már nem hatottak az emberek elméjére és lelkére. Akiknek elegük volt a mesékből és hazugságokból, el akarták fojtani gondolataikat, ezért hűtlenek lettek és az anyagias szemlélethez fordultak. Az örökkévalóságot figyelmen kívül hagyva csak a jelen pillanatnak éltek” (Ellen G. White: Nevelés. Budapest, 2015, Advent Kiadó, 66-67. o.).

„Az emberek hűtlenek lettek és az anyagias szemlélethez fordultak. Az örökkévalóságot figyelmen kívül hagyva csak a jelen pillanatnak éltek.” Ismerősen hangzik?

Ki ne szeretne rendelkezni dolgokkal? A kérdés azonban ez: honnan tudhatjuk, hogy nem a dolgaink birtokolnak minket? Egyedül kinek van joga ahhoz, hogy a tulajdonának tekintsen bennünket? Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy valóban hozzá tartozunk?