OKOS ISTENTISZTELET

A 11. fejezettel véget ér a Római levélnek a tanítást érintő része. A 12-16. fejezetekben gyakorlati útbaigazításokat és személyes megjegyzéseket olvasunk. E záró fejezetek is igen fontosak, mert megmutatják, hogyan éljük a hit életét.

Először is, a hit nem pótolja az engedelmességet, nem teszi semmissé kötelességünket, hogy engedelmeskedjünk az Úrnak. Az erkölcsi parancsolatok továbbra is érvényben vannak, az Újszövetségben megtaláljuk magyarázatukat, sőt kiteljesedésüket. Arra sincs utalás, hogy a keresztényeknek könnyen megy majd az erkölcsi rendeletek szerint élni. Ellenkezőleg! Azt olvassuk, hogy így élni időnként kifejezetten nehéz lehet, mivel az énünkkel és a bűnnel folytatott harc mindig küzdelmes (1Pt 4:1). Isten viszont erőt ígér a hívőnek és arról is biztosítja, hogy lehetséges a győzelem. Csakhogy továbbra is az ellenség világában kell megállnia a helyét és sokat kell még küzdenie a kísértéssel. Jó hír viszont, hogy Isten nem vet el, ha elesünk vagy megbotlunk, mert Főpapunk közbenjár értünk (Zsid 7:25).

Róm 12:1 versének hasonlata szerint milyen legyen a keresztény élete? Hogyan illeszkedik ehhez a 2. vers?

Róm 12:1 versében Pál az ószövetségi áldozatokra utal. Régen a hívők állatokat vittek áldozatul Istennek, a keresztényeknek pedig most a testüket kell áldozatként adniuk. Nem azért, hogy megöljék, hanem hogy élő áldozatul Isten szolgálatára szenteljék magukat.

Az ókori Izrael idejében minden áldozatot alaposan megvizsgáltak. Ha az állaton bármi hiba volt, nem fogadták el. Isten rendelete értelmében ugyanis csak hibátlan áldozatot vihettek. Pál tehát arra szólítja fel a keresztényeket, hogy szánják oda testüket „élő, szent és Istennek kedves áldozatul”. Ezért erejüket a lehető legjobb állapotban kell megőrizniük. Egyikünk sem hibátlan, de a lényeg, hogy igyekezzünk feddhetetlenül és hűségesen élni, amennyire csak tudunk.

„»…változzatok el a ti elméteknek megújulása által« (Róm 12:2). Az apostol így mutatja be a (keresztény) fejlődését, hiszen azokhoz szól, akik már keresztények. A keresztény élet nem egy helyben való állást jelent, hanem haladást a jótól a még jobb felé” (Martin Luther: Commentary on Romans. 167-168. o.). Mit jelent a keresztény életében az, hogy a jótól a még jobb felé halad?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 4. negyedév

Egyedül hit által: a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: