Jóval győzni meg a gonoszt

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 12, 13

„És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata” (Róm 12:2).

Pál egyrészt igyekezett felnyitni a rómaiak szemét, hogy tévesen értelmezik a törvényt, ugyanakkor minden keresztényt engedelmességre szólított. Ez az engedelmesség egy belső, a szívet és az elmét érintő változásból fakad, ami csak Isten munkája nyomán mehet végbe abban az emberben, aki átadja magát az Úrnak.

A Római levélben nem találunk utalást arra, hogy magától történne az engedelmesség. A keresztényeket fel kell világosítani az elvárásokról, aztán akarniuk is kell engedelmeskedni az elvárásoknak, majd igényelniük kell az engedelmességhez nélkülözhetetlen erőt.

Ez azt jelenti, hogy a cselekedetek a keresztény hit részét képezik. Pál nem kívánta kisebbíteni a cselekedetek fontosságát, a 13-15. fejezetekben nagy hangsúlyt fektet rájuk. Ezzel korántsem tagadja azt, amit az előzőekben a hit általi megigazulásról mondott. Ellenkezőleg! A cselekedetek fejezik ki igazán, hogy mit jelent hit által élni. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Jézus első adventjét követő kinyilatkoztatás miatt az újszövetségi elvárások még magasabbak lettek, mint az ószövetségiek voltak. Jézus Krisztus az újszövetségi kor hívői számára a helyes erkölcsi magatartás példáját adta. Ő a minta, akit követnünk kell. „Az az indulat legyen bennetek, mely volt” – nem Mózesben, Dánielben, Dávidban, Salamonban, Énokban, Debó­rában vagy Illésben, hanem – „a Krisztus Jézusban” (Fil 2:5).

Ennél már nem kerül és nem is kerülhet magasabbra a mérce!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 4. negyedév

Egyedül hit által: a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: