TITKOK

„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál” (Ézs 55:8-9)!

Az eddigiek fényében hogyan értsük azt, amire Pál rámutat Róm 9:17-24 verseiben?

Isten az emberiség megváltásáért tett azzal, ahogyan a kivonulás idején Egyiptommal bánt. Megmutatta magát az egyiptomi csapásokban, majd népe szabadításában, amivel be akarta mutatni az egyiptomiaknak és a többi népnek, hogy valóban Ő az igaz Isten. Felhívás volt ez a népek számára, hogy hagyják el isteneiket és Őt imádják.

Nyilvánvaló, hogy a fáraó már meghozta döntését Isten ellen, így a szíve megkeményítésével nem Isten fosztotta meg a megváltás lehetőségétől. A megkeményítés Izrael elengedése ellen irányult, nem azt akarta megakadályozni az Úr, hogy a fáraó elfogadja a személyes megváltást. Krisztus ugyanúgy meghalt a fáraóért, mint Mózesért, Áronért és Izrael egész népéért.

Ennek az a lényege, hogy bűnös emberként igencsak szűk rálátásunk van a világra, a valóságra, illetve Istenre és arra, ahogyan világunkban munkálkodik. Hogyan is fürkészhetnénk ki minden dolgát, amikor bárhová forduljunk a természetben, lépten-nyomon értelmünket meghaladó titkokba ütközünk? Elvégre arra is csak 171 éve jöttek rá az orvosok, hogy jó kezet mosni a műtétek előtt. Ilyen mély volt a tudatlanság! Ki tudja, idővel mi mindent fedezünk még fel, ami megmutatja, hogy most is mekkora a tudatlanság!

Meglehet, nem mindig értjük Isten útjait, Jézus azonban eljött, hogy bemutassa Őt (Jn 14:9). Miért olyan fontos tehát az élet titkai és váratlan eseményei között Krisztus jellemét tanulmányoznunk, valamint azt, amit Istenről, a szeretetéről kinyilatkoztatott? A látszólag igazságtalan és méltánytalan megpróbáltatások idején hogyan erősítheti a hűségünket, ha ismerjük Isten jellemét?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 4. negyedév

Egyedül hit által: a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: