Hogyan értsük Róm 7:12 versét az eddig tárgyaltak tükrében?

A zsidók tisztelték a törvényt, ezért Pál minden lehetőséget megragad annak magasztalására. A törvény jó arra, amire Isten szánta, de nem végezheti el azt, amire nem rendeltetett, a bűntől való megváltást. Ehhez Jézusra van szükségünk, mert a törvény – legyen az a zsidó rendszer egésze vagy konkrétan az erkölcsi törvény – nem válthat meg. Erre csak Jézus és az Ő igazsága képes, amiben hit által részesülünk.

Mit okol Pál a „halál” állapotáért, és mit ment fel? Miért fontos ez a megkülönböztetés (Róm 7:13)?

Ebben a versben az apostol a lehető legjobb értelemben beszél a „törvényről”. A bűnt, nem pedig a törvényt hibáztatja rettentő bűnösségéért, vagyis a „minden kívánság” (8. vers) tettéért. A törvény – a magatartás isteni mércéje – önmagában jó, de Pált mint bűnöst kárhoztatja.

Miért mutathatta a törvény olyannyira bűnösnek Pált (Róm 7:14-15)?

Pálnak – testi ember lévén – Krisztusra volt szüksége. Csak Jézus Krisztus képes megszabadítani a kárhozattól (Róm 8:1). Egyedül Jézus Krisztus menthette ki Pált a bűn rabságából. Az apostol úgy beszél önmagáról, mint aki „bűn alá [van] rekesztve”. Mivel a bűn szolgája, nincs szabadsága, nem csinálhatja azt, amit akar. Bár igyekszik azt tenni, amire a törvény készteti, csakhogy a bűn nem engedi. Az apostol ezzel a példával akarta bemutatni a zsidóknak, hogy szükségük van a Messiásra. Már korábban kifejtette, hogy csak kegyelem alatt lehetséges a győzelem (Róm 6:14). Ugyanezt a gondolatot hangsúlyozza a Római levél 7. fejezetében. A „törvény” alatt élni annyi, mint a bűn, vagyis egy könyörtelen úr szolgálatában állni.

Tapasztalatunk szerint hogyan kerül az ember a bűn fogságába? Próbáltunk már játszani a bűnnel, azt gondolva, hogy uralkodhatunk rajta, amíg egy kegyetlen és könyörtelen zsarnok hatalma alatt nem találtuk magunkat? Ilyen az élet! Miért annyira fontos tehát átadni magunkat Jézusnak és naponta meghalni az énünknek?