A XX. század elején elterjedt a nézet, hogy az emberiség fejlődik, egyre erkölcsösebb lesz, a tudomány és a technika vívmányai révén pedig megvalósul az utópia. Általában úgy gondolták, hogy az emberek lényegében a tökéletesedés útján járnak, megfelelő képzéssel és erkölcsi oktatással nagymértékben javíthatnak önmagukon és a társadalmon. Mindennek nagyjából akkor kellett volna elkezdődnie, amikor a XX. század merész, új világába léptünk.

Sajnos a dolgok nem egészen a várakozás szerint alakultak, ugye? Az egész történelem egyik legkegyetlenebb és legbarbárabb korszaka lett a XX. század. A helyzet iróniája, hogy mindez nagyrészt a tudomány fejlődésének tudható be, aminek révén az ember nagyobb pusztítást vihet végbe, mint amit a múlt legelvetemültebb őrültjei kigondolhattak volna.

Mi volt a probléma?

Hogyan mutatkozik meg ma, a XXI. században mindaz, amiről Pál írt az I. században, Róm 1:22-32 szakaszában?

Hit kell a kereszténység sok tanításának elfogadásához, mint például a halottak feltámadásához, a második adventhez, az új ég és új föld teremtéséhez. Az emberi bűnösség kérdésének elfogadásához azonban ugyan kinek kellene hit? Ma mindannyian a bűn következményeivel élünk együtt.

Figyeljük meg különösen Róm 1:22-23 verseit! Hogyan mutatkozik meg ez az elv ma? Az Istent elutasító ember mit imád és bálványoz inkább a XXI. században? Hogyan váltak balgává eközben? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!