„És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember” (2Sám 12:7)!

Nem szabad megfeledkezni Pál tanácsáról, amit Gal 6:1 versében olvashatunk, hogy vigyázzunk magunkra, nehogy kísértésbe essünk. Az üzenet fontosságára és személyes vonatkozására utal a megfogalmazás. „Ügyelvén” – az eredeti görög szó azt jelenti, hogy „gondosan megnézni”, „nagyon odafigyelni” (vö. Róm 16:17; Fil 2:4). Pál tehát szó szerint ezt mondja: „vigyázzatok magatokra”, különben titeket is meglep a bűn. A figyelmeztetést pedig azzal emeli ki még jobban, hogy míg Gal 6:1 első felében többes szám második személyben fogalmaz („ti lelkiek”), a vers második felében átvált egyes szám második személyre („magadra”). Ez nem a közösség egészére vonatkozó általános figyelmeztetés, inkább a gyülekezet minden tagjának, egyénileg szóló intés.

Az apostol nem nevezi meg pontosan azt a bizonyos kísértést, amitől erélyesen óvja a galáciaiakat. Talán nem egy konkrét vétségre gondolt, hanem egyszerűen annak a veszélyére, hogy mások is elkövethetik ugyanazt a bűnt, amitől igyekeznek megszabadítani valakit. Gal 5:26 versében pedig a „hiú dicsőségvágy” ellen figyelmeztet, arra intve a hívőket, nehogy lelkileg különbnek véljék önmagukat azoknál, akiket helyes útra akarnak téríteni.

Miért kellett Pálnak a lelki gőg veszélyére figyelmeztetnie a galáciai hívőket (vö. 2Sám 12:1-7; Mt 26:34; 1Kor 10:12)?

A keresztény élet egyik legnagyobb veszélye az elbizakodottság, ami azt az érzetet kelti bennünk, hogy a bűnök bizonyos fajtájával szemben védettséget élvezünk. A kijózanító igazság viszont az, hogy minden ember természete bűnös – ellenkezik Istennel. Isten Lelkének visszatartó ereje nélkül adott körülmények között szinte bármilyen bűnbe belesüllyedhetnénk. Megóvhat az önigazultság bűnétől, ha tisztában vagyunk saját magunkkal, és így képesek leszünk jobban együtt is érezni azzal, aki hibákat követ el.

Hányszor kaptuk magunkat már azon, hogy (talán csak gondolatban) elítéltünk valakit olyan bűn elkövetéséért, amibe már mi is beleestünk?