Péter első és második levelének fő témái

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 11:44; 16:16-19; Ézsaiás 53:5-6, 9;

Róma 13:1-7; 1Korinthus 14:40; 2Timóteus 3:16

„Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg” (1Pt 2:24).

Péter első és második levelét gyakorlati okokból írta az apostol. Első levelében a keresztények üldözésének nagy kérdésével foglalkozott, a másodikban a hamis tanítók jelentettek nagy gondot. Erőteljesen és határozottan írt, miközben bátorítani akarta olvasóit, figyelmeztetve őket az előttük álló kihívásokra.

Fontos megemlíteni, hogy Péter mindkét kérdésre teológiai magyarázatot adott. Az üldözések okozta szenvedés miatt elgondolkozott Jézus szenvedésein és halálán, ami az üdvösségünket eredményezte. A hamis tanítókra Isten ítélete vár. Erre az ítéletre akkor kerül sor, miután a mennyben töltött ezer év végén Jézus visszatér a földre a megváltottakkal. Ilyen témákkal foglalkozott Péter a két levelében.

Az utolsó heti tanulmányban még részletesebben nézünk majd meg öt olyan témát, melyekről Péter írt: Jézus szenvedése, amely az üdvösségünket eredményezte; milyen gyakorlati választ vált ki belőlünk, hogy tudjuk: az utolsó ítéletben Isten ítéletet mond a tetteinkről; a reménységünk Jézus közeli visszajövetelében; a társadalmi és az egyházi rend; a Szentírás szerepe életünk vezetésében.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 2. negyedév

"Legeltesd az én juhaimat!” – Péter első és második levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: