Mózes második könyve 19. fejezetében az Úr így szólt Mózeshez: „Ezt mondd a Jákób házanépének és ezt add tudtára Izráel fiainak. Ti láttátok, amit Egyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sas szárnyakon és magamhoz bocsátottalak titeket. Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép” (2Móz 19:3-6).

Itt van az evangélium üzenete, amelyet Isten a kereszt előtt ezer évvel jelentett ki: Isten megváltja a népét, megmenti őket a bűnből és a bűn fogságából, és megparancsolja, hogy szeressék Őt és engedelmeskedjenek neki, mint különleges szövetségi népe Ő előtte és a világ előtt.

Olvassuk el 2Móz 19:6 és 1Pt 2:5, 9-10 verseit! Mire utal valójában Péter, amikor a keresztényeket „királyi papságnak” és „szent nemzetnek” nevezi (1Pt 2:9)? Mit üzen nekünk, hetednapi adventista keresztényeknek ez a nyelvezet a kötelességeinkről?

A Biblia tiszteletteljes kifejezései, mint „lelki ház”, „választott nemzetség”, „királyi papság” és „Isten népe” mind azt a különleges kapcsolatot írják le, amely Isten és Ábrahám leszármazottai között volt. Péter az Újszövetség, Jézus és a kereszt összefüggésében is ugyanazt a szövetségi nyelvezetet alkalmazza az egyház tagjaira. Az Izraelnek tett szövetségi ígéretek már tágabb értelemben nemcsak a Jézusban hívő zsidókra, hanem a pogány hívőkre is vonatkoznak. Jézus által a pogányok is valóban Ábrahám gyermekei lehetnek! „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal 3:29). Krisztus által mindenki, származástól függetlenül is részese lehet a „királyi papságnak”!

Szent nemzet? Királyi papság? Mit jelentsenek ezek a kifejezések az egyéni és közösségi életünkkel kapcsolatban, ha magunkra alkalmazzuk? Hogyan felelhetünk meg ennek a magasztos elhívásnak?