A Szentlélek és a lelkiség

Sokan hallottuk már ezeket a szavakat: „Megkeresztellek téged az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.” Ha már megkeresztelkedtünk, bizonyára akkor hallottuk ezt a mondatot, mielőtt a lelkész alámerített volna a vízbe (lásd Mt 28:19). Megkeresztelkedni az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Igen, a Lélek az Atyával és a Fiúval együtt szerepel ebben a mondatban.

Nem is csoda! A hetedik napot ünneplő adventisták hitelvei című könyvben „A Szentlélek Isten” című fejezetben ezt olvashatjuk: „Az örökkévaló Szentlélek Isten együttműködött az Atyával és a Fiúval a teremtésben, a testet öltésben és a megváltásban. Ő ihlette a Szentírás íróit, Ő töltötte be Krisztus életét erővel, Ő vonzza és győzi meg az embereket; megújítja és Isten képére formálja azokat, akik engedelmeskednek neki. Azért küldte el az Atya és a Fiú, hogy mindig gyermekeivel legyen; az egyháznak lelki ajándékokat adjon, Krisztus bizonyságtevő szolgálatára képesítsen; és a Szentírással összhangban az igaz-ságra elvezessen” (Budapest, 2002, Advent Kiadó, 68. o.).

Mindazonáltal, miközben a Bibliát olvassuk – különös tekintettel az Ószövetségre –, főként az Atya Isten közvetlen tevékenységét és munkáját látjuk. Mindenütt Ő nyilvánul meg. Az Újszövetségben – különösen az evangéliumokban – újra és újra Jézus, a Fiú munkájáról és tevékenységéről szerzünk tudomást. Az Újtestamentum fő témája Jézus élete, halála és mennyei szolgálata.

Az Atya és a Fiú tevékenységével ellentétben a Szentlélek munkáját nem tárgyalja olyan nyíltan egyik evangélium sem.

Ennek azonban megvan az oka: a Szentlélek nem törekszik arra, hogy a figyelem középpontjában legyen. Az Atya és a Fiú személye közvetlenebbül ábrázolódik ki az Igében. Ez azért van, mert a Szentlélek munkája az, hogy ne önmagára mutasson, hanem Jézusra és mindarra, amit Ő tett értünk. Miközben a Szentlélek tevékenységét fogjuk tanulmányozni, látjuk majd, mennyire létfontosságú a személye keresztényi életünkben. A Szentlélek – aki maga is Isten – úgy ismeri az Atyát, ahogyan senki más, ezért megbízhatóan és hitelesen tudja Őt kinyilatkoztatni. A Szentlélek ihlette a Biblia íróit, és Ő vezet bennünket ma is, amikor tanulmányozzuk, mit is akartak az ihletett írók közölni. A Szentlélek ad üdvbizonyosságot Jézus Krisztus által (Róm 8:16), és Ő biztosít arról is, hogy Isten dolgozik bennünk (1Jn 3:24). A Szentlélek tisztít meg a bűntől és szentel meg. „…megmosattatok, megszentelődtetek és megigazultatok az Úr Jézus nevében és a mi Istenünk Lelke által” (1Kor 6:11, ÚRK). A Lélek a szentségben való növekedést munkálja bennünk egész életünkön át, és megtermi bennünk a Lélek gyümölcsét: a szeretetet, az örömöt, a békességet, a béketűrést, a szívességet, a jóságot, a hűséget, a szelídséget, a mértékletességet (Gal 5:22-23).

„Krisztus azért adta nékünk Lelkét, hogy megújuló erőforrásunk legyen. Nélküle Krisztus áldozata nem jelentett volna számunkra semmi segítséget. A gonosz hatalma évszázadok óta erősödik, és bámulatos, ahogy az emberek alávetették magukat ennek a sátáni fogságnak. Csak az Istenség harmadik személyének a hatalmas erejével tudunk ellenállni a bűnnek, és tudjuk azt legyőzni. A Szentlélek nem korlátozott erővel jön el hozzánk, hanem isteni hatalmának, erejének a teljességével. A Lélek az, Aki eredményessé teszi mindazt, amit a világ Megváltója vitt véghez” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 578. o.).

Frank M. Hasel, Ph.D., az ausztriai Bogenhofen Szeminárium Teológiai Karának dékánja, valamint az ott található Ellen G. White Tanulmányi Központ igazgatója. 2009-ben a felesége meghalt rákban. Azóta másképpen, új módon tanul bízni Isten jóságában. Nap mint nap újabb és újabb jelekből tapasztalja életében a Szentlélek vigasztalását, békességét és átalakító hatalmát.

Clifford R. Goldstein

szerkesztő

Néhány megjegyzés a magyar kiadáshoz

Tanulmányunkban a bibliai idézeteket többnyire a Károli-féle fordításban közöljük. Más idézeteknél zárójelben olvasható a forrás megjelölése. Számos idézet, valamint a bibliai könyvek neve és rövidítése az újonnan revideált Károli bibliafordítás (rövidítve: ÚRK, Budapest, 2012, Veritas Kiadó) szerint szerepel. Szintén gyakran idézünk még a Magyar Bibliatársulat 2014-ben kiadott, revideált új fordításából (rövidítve: RÚF). Ha az idézetben egy, az oldalon már ismertetett műre hivatkozunk, akkor használjuk az i. m. (idézett mű) rövidítést.

Érdemes ellátogatni a Bibliatanulmányok internetes oldalára: www.bibliatanulmanyok.hu. A web-oldal formátuma letisztult és könnyen áttekinthető, egy helyen megtalálunk rajta minden szolgáltatást: az írott tanulmányt, a Tanítói mellékletet, a White idézeteket, a hanganyagot, valamint a hetenkénti videobeszélgetéseket és a Misszió DVD-t. Az oldal nemcsak számítógépen, hanem táblagépen és okostelefonon is elérhető.

Az érdeklődőket várjuk a Facebook Bibliatanulmányok csoportjában az alábbi címen: https://www.facebook.com/groups/bibliatanulmanyok/.

Az adott heti bibliatanulmánnyal kapcsolatos beszélgetés megtekinthető a PAX Tv adásában már vasárnaponként 16.40-től, illetve kérhető e-mailben, videoüzenetként a Bibliatanulmányok honlapján.

Továbbra is szeretettel ajánlom a Tanítói mellékletet, ami külön kiadványként is beszerezhető.

Zarkáné Teremy Krisztina

a magyar változat szerkesztője

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: