A SZENTSÉG SZABÁLYA: ISTEN TÖRVÉNYE

Tudjuk, Isten arra hív, hogy tartsuk meg törvényeit. Felmerül azonban a kérdés, hogy miért kellene megtartani, ha a törvény nem ment meg? A választ a szentség témakörében találjuk.

Róm 7:12 és 1Tim 1:8 elolvasása után válaszoljunk a következő kérdésekre! Milyen sajátosságokat említ Pál a törvény kapcsán? Hogyan tükrözi a törvény Isten jellemét?

A törvény szent, igaz és jó. Ez a három tulajdonság magát Istent is megfelelően jellemzi. A törvény tehát Isten jellemének a kifejeződése.

Lélekkel teljes életet élni azt jelenti, hogy Isten törvénye szerint élünk. A törvény a szent Isten változhatatlan szabálya. Nem változik a mérce, amit a törvény felállít, mint ahogy Isten sem. Jézus határozottan kijelentette, hogy nem törölte el a törvényt, hanem minden részét betöltötte (Mt 5:17-19). A törvény megtartása nem legalizmus, hanem hűség. A törvény nem ment meg, erre nem képes. Nem az üdvösséghez vezető út, hanem a megváltottak útja. Így is mondhatnánk: a törvény az a cipő, amiben a szeretetünk jár, hogy kifejezze önmagát. Ezért fogalmazott Jézus világosan: „mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül” (Mt 24:12). A szeretet eltűnik ott, ahol a törvényt nem értékelik.

Olvassuk el Róm 13:10 és Mt 22:37-40 verseit! Miért jelenthetjük ki, hogy a szeretet a törvény betöltése?

Isten törvénye a szentség szabálya és mércéje, viszont szentségének szíve a szeretet. A szeretettel reagálunk Isten megváltó tetteire, ami a hűségben nyilvánul meg. Nem lehetünk Jézus jó tanítványai, ha törvényét nem tartjuk be lelkiismeretesen és szeretetből fakadóan. Habár lehetséges szeretet nélkül is megtartani a törvényt, igaz szeretetet árasztani viszont nem lehet a törvény megtartása nélkül. A valódi szeretethez hűség szükséges. A szeretet nem törli el a törvényt, hanem betölti.

Miért mondhatjuk, hogy a törvény fejezi ki Isten irántunk való szeretetét? Hogyan kapcsolódik egymáshoz a szeretet és az engedelmesség?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 1. negyedév

A Szentlélek és a lelkiség

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: