Közöttünk jár, de halkan lép a lába,
És csendben nyitja szóra ajkait.
A tűz a nyelvén Isten drága Lelke,
Ki minden népnek szent törvényt tanít.
Nem lármáz, nem kiált a harsogókkal,
Szavát az utcazajban nem leled.
Megirgalmaz a pisla gyertyabélnek,
S nem zúzza szét, a nád ha megrepedt.
Kezében sebre gyógyos balzsamírt hord.
A hangja béke, szíve szánalom.
Szegénynek kincset oszt, dús alamizsnát,
Mely soha meg nem rozsdáló vagyon.
Jön s megkopogtat minden bezárt ajtót,
Hogy felkarolja azt, ki elbukott…
Legyünk hát csendben, mert átmegy közöttünk,
S az ittlétéről senki nem tudott.