ISTEN KÉRDEZ

Jóbnak bizonyára igen hosszúnak tűnt Isten hallgatása, végül azonban megszólította az Úr, még ha először talán nem is azt mondta, amit Jób hallani akart.

Mi volt az első kérdés, amit Isten feltett Jóbnak? Mit érzékeltetett a kérdésével? Jób 38:2

A Biblia egészében találkozunk azzal, hogy Isten kérdéseket tesz fel embereknek, nem mintha eleve nem tudná a választ. Inkább, mint ahogy a jó tanárok is gyakran teszik, Isten is azért kérdez, mert így jól el lehet érni, hogy végiggondoljuk a helyzetet, magunkba nézzünk. A kérdések segítenek feldolgozni bizonyos problémákat, majd levonni a megfelelő következtetést. Isten kérdéseinek tehát nem az a célja, hogy az Úr megtudjon valamit, amit nem értett volna. Gyakran azért szegez kérdéseket az embereknek, hogy így láttasson meg velük valamit, amit jobban meg kell érteniük. Isten kérdései költői kérdések, a szónoki eszköztár részét képezik, és segítenek, hogy az ember eljusson az igazsághoz.

Olvassuk el, hogy még milyen kérdéseket tett fel Isten! Vajon mi volt a célja velük? Mire akart rámutatni?

1Móz 3:11

1Móz 4:9

1Kir 19:9

Mt 16:13

ApCsel 9:4

Jób sok mindent mondott Istenről, és az Úr nyilván rá akarta ébreszteni, hogy valójában rengeteg dolgot nem tudott vagy nem értett Teremtőjével kapcsolatban. Isten első kérdésében, amit Jóbnak szegezett, több szempontból is párhuzam fedezhető fel azzal, amit a barátai mondtak (lásd Jób 8:1-2; 11:1-3; 15:1-3).

Vajon ha Isten az életünkkel kapcsolatban feltenne nekünk egy kérdést, mi lenne az? És mit felelnénk rá? Mit tudhatnánk meg önmagunkról a kérdésből és a válaszunkból?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 4. negyedév

Jób könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: